/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

John Oxx visszavonul (videóval)

Írta: Kovács Botond.

John Oxx

Negyvenegy esztendő után nyugállományba vonul John Oxx idomár, az ír lóversenyzés egyik legkiemelkedőbb alakja. A mester hétfőn nyergelt utoljára a Curragh gyepén, és egy ragyogó karrier után kénytelen volt zárt kapuk mögött, esős és szeles időben búcsút mondani ragyogó pályafutásának.

E héten hétfőn a második futamban három idomítottja indult egy 1400 méteres nyeretlen versenyben. Aidan O’Brien istállójából Arturo Toscanini nyerte az összecsapást, Oxx lovai közeli harmadik, nyolcadik és tizennegyedik helyen végeztek. A mázsaház előtt tolongó újságíróknak tréfásan csak ennyit mondott a jó humorú szakember: – Gondolom, nem engem várnak, nem mi nyertük a versenyt. (Utolsó idomári győzelmét Naas-ban november 1-jén aratta az először pályára lépő kétévessel, Storm Legenddel.)

Az idősebb John Oxx (j)

John Oxx családi hagyományokat folytatva lépett a szakmába, apja, id. John Oxx szintén sikeres idomár volt, nyolc ír klasszikust nyertek lovai, és 1958-ban megszerezte az idomári elsőséget a Zöld Szigeten. Tőle vette át a stafétát 1979-ben ifjabb John, előtte azonban elvégezte az állatorvosi egyetemet Dublinban. Az első Group-győzelem a licenc kiadásának évében született, Orchestra jóvoltából, az első klasszikus győzelemre 1987-ig kellett várni, ezt az Ír St. Legerben Eurobird szerezte a mester számára. Az áttörést Ridgewood Pearl hozta meg, aki nyolc versenyéből hatot megnyert, köztük az Ír 1000 Guineas-t, a Coronation Stakes-t, a Prix Du Moulin de Longchamp-t és a Breeders’ Cup Mile-t. Négy ország, négy Group 1-es győzelem egyetlen szezon alatt!

Aidan O’Brien – itt még nem volt tréner champion

Oxx 1995-ben championként zárta a szezont. E dátumot egy új éra kezdetének is tekinthetjük, hiszen annak ellenére, hogy őt Dermot Weld követte a statisztika élén, megjelent Aidan O’Brien, és 1997 óta uralja az ír lóversenyzést.

Addigra már az Angliából kivonuló Aga Khan is egyre több lovat adott Oxx-hoz tréningbe. (A híres futtató azért hagyta ott a lóversenyzés őshazáját, mert Aliysa nevű lovát diszkvalifikálták az 1989. évi Epsom Oaks-ból.) A dúsgazdag futtató nem csalódott új trénerében. Manntari (National Stakes), Timarida (Irish Champion Stakes), Ebadiyla és Winona (Ír Kancadíj) nemzetközileg elismert szakemberré tette John Oxx-t. A java azonban még hátra volt. 2000-ben Sinndar megnyerte az Epsom Derbyt és az Ír Derbyt, majd szenzációs győzelmet aratott a Prix de l’Arc de Triomphe-ban.

Alamshar

A lóversenyzés történetében egyetlen telivérnek sem sikerült ez a triplázás. Karim Al-Husayni, azaz Aga Khan lovai valósággal repültek a Curragh délnyugati részén elterülő Currabegben idomító mester keze alatt. A ma már Japánban fedező Alamshar legyőzve istállótársát, a nagy Dalakhanit 2003-ban Ír Derbyt nyert és röviddel utána lesétálta a King George & Queen Elizbeth Stakes mezőnyét. Azamour 2004-ben St. James’s Palace Stakes-t, Irish Champion Stakes-t, egy évre rá Prince of Wales’s Stakes-t és King George & Queen Elizabeth Stakes-t nyert, Kastoria pedig Ír St. Legert 2006-ban.

Sea The Stars

Téved, aki azt hiszi, hogy ezt már nem lehetett fokozni. 2008-ban színre lépett a Christopher Tsui színeit vivő Sea The Stars, aki ugyan első versenyében csupán negyedik lett, de utána mind a nyolcat megnyerte. Háromévesen a világ legrangosabb versenyeiben nézték a vetélytársak Mick Kinane hátát: 2000 Guineas Stakes, Epsom Derby, Eclipse Stakes, International Stakes, Irish Champion Stakes, Prix de l’Arc de Triomphe. Ha ismét a rekordokat nézzük, Sea The Stars volt az egyetlen ló a turf-történelemben, akinek sikerült megnyernie a 2000 Guineas-t, az Epsom Derbyt és az Arc de Triomphe-ot.

Szinte megmagyarázhatatlan, hogy a nagy diadalok itt hirtelen megszakadtak. Oxx mester számos Black-Type sikert ért el 2009 óta, de Group 1-ben aznap sikerült utoljára nyernie, amikor Sea The Star felért a csúcsra. Utolsó, harminchetedik felsőházi győzelme a ma Lengyelországban fedező Alandi nevéhez fűződik.

John Oxx szerénységét jól jellemzik az alábbi sorok: – Egy idomár nem adhat képességet a lóvának, valójában annyi is elég a sikerhez, ha nem csinál semmi hülyeséget, és kétévesen nem zsigereli ki. Ha az ember odafigyel és türelmes, a tehetség magától kibontakozik.

Oxx 1985 és 1990 között az Ír Nemzeti Ménes elnöki tisztségét is ellátta, 1986-tól és 1991-ig, és 1993-tól 1996-ig az Ír Idomárok Egyesületét vezette.

A visszavonulás okáról kendőzetlenül nyilatkozott a nemzetközi szinten elismert idomár: – Voltak már korábban is apróbb jelek, de idén tapasztaltam először, hogy nem tudom nyereségesen vezetni a vállalkozásomat. Ennek pedig csak egyetlen konzekvenciája lehet. Mindezek ellenére nem panaszkodom. Hetven éves vagyok, közel kétezer versenyt nyertem, remek lovaim voltak, hosszú évekig jól ment az üzlet, el kellett jönnie ennek a pillanatnak. Feleségemmel, aki mindig mindenben támogatott, megérdemeljük a pihenést. Nem tervezem, hogy bármilyen lóversenyzéssel összefüggő hivatalt vállaljak, de ezután is eljövök majd a versenyekre. Persze csak akkor, ha szép idő van – tette hozzá viccelődve a mester.


JOHN OXX FŐBB GYŐZELMEI ÉS SINNDAR HÁTBORZONGATÓ EPSOM DERBY-FINISE (VIDEO)

Amerikai Egyesült Államok

Beverly D. Stakes – Timarida (1996)
Breeders’ Cup Mile – Ridgewood Pearl (1995)


Franciaország

Prix de l’Arc de Triomphe – Sinndar (2000), Sea the Stars (2009)
Prix du Cadran – Alandi (2009)
Prix du Moulin de Longchamp – Ridgewood Pearl (1995)
Prix de l’Opéra – Timarida (1995)
Prix de l’Abbaye de Longchamp – Namid (2000)
Prix Royal-Oak – Ebadiyla (1997)


Írország

Ír 1000 Guineas – Ridgewood Pearl (1995)
Irish Champion Stakes – Timarida (1996), Azamour (2004), Sea the Stars (2009)
Ír Derby – Sinndar (2000), Alamshar (2003)
Ír Kancadíj – Ebadiyla (1997), Winona (1998)
Ír St. Leger – Eurobird (1987), Petite Ile (1989), Kastoria (2006), Alandi (2009)
Matron Stakes – Chanzi (1993), Timarida (1995)
Moyglare Stud Stakes – Flamenco Wave (1988), Edabiya (1998)
National Stakes – Manntari (1993), Sinndar (1999)
Pretty Polly Stakes – Takarouna (1993)
Tattersalls Gold Cup – George Augustus (1995)


Kanada

E. P. Taylor Stakes – Timarida (1995


Nagy-Britannia

2000 Guineas Stakes – Sea the Stars (2009)
Ascot Gold Cup – Enzeli (1999)
Coronation Stakes – Ridgewood Pearl (1995)
Epsom Derby – Sinndar (2000), Sea the Stars (2009)
Eclipse Stakes – Sea the Stars (2009)
International Stakes – Sea the Stars (2009)
King George VI & Queen Elizabeth Stakes – Alamshar (2003), Azamour (2005)
Prince of Wales’s Stakes – Azamour (2005)
St. James’s Palace Stakes – Azamour (2004)


Németország

Bayerisches Zuchtrennen – Timarida (1996)

 

SINNDAR EPSOM-DERBY GYŐZELME

 

 

SHARE THIS