/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

A trénerek értékelnek – 2. rész

A 2020-as évet izgalmas befutók, javuló formák és remek versenyek jellemezték. A vírushelyzet miatt a szezon később kezdődött és igencsak különlegesen alakult, ennek ellenére minden versenyt probléma nélkül meg tudott rendezni a Kincsem Park, és ez a legfontosabb. Sorozatunkban az idomárokat kérdeztük az előző évről, a benyomásaikról, a trenírozottjaikról és a terveikről.

Speedy Sally elveszítette nyeretlenségét

Hogyan értékeli a 2020-as versenyszezont?

Molnár Gyöngyi: Nekünk a szezon nem volt annyira szerencsés a galoppon, sajnos csak két futó lovunk volt, a többiek mind kései kétévesek lettek.

Mucsi Enikő: Idén szereztük meg az első győzelmünket, ráadásul a Derby napon, majd további három győzelemmel gazdagodtunk. Kevés lóval dolgozunk, de mindannyian eredményesek voltak, sőt, van olyan, aki a várakozásainkat is felülmúlta, így eredményes szezont zártunk.

Farkas Levente: A vírus miatt kialakult helyzet és a kezdeti bizonytalanság ellenére úgy gondolom, hogy sikeres szezont tudhatunk magunk mögött.


Hogyan tudtak alkalmazkodni a Covid-19 miatti nehézségekhez? Milyen tapasztalatokat szereztek?

Molnár Gyöngyi: Megszoktuk a bevezetett szabályokat, az embernek mindig alkalmazkodnia kell az aktuális helyzethez! A legfontosabb az volt, hogy a versenyeket meg tudják tartani. Néha kellemetlenek voltak a szabályok, de mindenki elfogadta, hogy erre most szükség van. A fiataloknak talán jobb is volt, hogy nem volt annyi külföldi lovas, így több lehetőséget kaptak.

Mucsi Enikő: Nagyon jól tudtunk alkalmazkodni a kialakult helyzethez, az előírásokat betartottuk. Az istállóban zajló munkák nem változtak, bár aggódtunk, hogy vajon be tudjuk-e fejezni a szezont, hiszen a vírushelyzet miatt újabb és újabb rendelkezéseket hoztak.

Farkas Levente: Be kell vallanom, amikor március elején kiderült, hogy a szezon nem kezdődik el a tervezett időpontban, akkor elég nagy bizonytalanság lett rajtunk úrrá. A tulajdonosokkal egyeztetve lovaink könnyebb munkákat kaptak. A legnagyobb tapasztalat, amit megszereztünk, hogy mindig bizakodni kell és nem szabad félvállról venni a hozott szabályokat.


Sikerült-e teljesíteni az év elején kitűzött célokat?

Molnár Gyöngyi: Az év elején két nagyon fontos célunk volt, az egyik, bár nem a Kincsem Park, de az ehhez kötődő Nemzeti Vágta, a másik, hogy újdonsült lovasunk Ördög Alen minél több alkalommal nyeregbe szállhasson.  A Vágtán elértük a célunkat, megszereztük az első két helyet, amivel Alen egyik álma beteljesült, illetve Földes Bence fantasztikus lovaglásának hála értékes második hellyel örvendeztette meg a csapatunkat. Nekünk 2020-ban ez volt a csúcs.

Mucsi Enikő: Sikerült, hiszen az istállónk a Derby napon szerezhette meg az első győzelmét, egy ilyen különleges eseményen, nagy közönség előtt. Ez nagy motivációt jelentett számunkra a későbbiekben, még három alkalommal sikerült nyernünk.

Farkas Levente: Több sérülés és külső hatás fűszerezte a szezonunkat, de a céljaink többé-kevésbé teljesültek.


Melyik idomításában álló telivér teljesítménye volt kiemelkedő?

Molnár Gyöngyi: A két futó lovat tekintve Speedy Sally volt a jobb, de sajnos nem voltak többek, mint hasznos hendikep lovak, így az idei évhez nagyobb reménnyel állunk.

Mucsi Enikő: Rubikon akit kiemelnék, rengeteget fejlődött, V/b kategóriákban eredménytelenül szereplő, kezelhetetlen lóból lett egy készséges Elit osztályban is futó telivér, aki három győzelemmel ajándékozott meg minket. Továbbá Sahara Sunt is szeretném megemlíteni, nagyon érzékeny kanca, de ő is nagyon sokat jött előre, a negyedik győzelmünket neki köszönhetjük.

Farkas Levente: Sprintert emelném ki, aki két győzelem mellett több eredményes helyezést tudhat magáénak, illetve a hazai tenyésztésű telivéreknek kiírt championátusban a hároméves rövidtávú kanca kategóriában a második helyet szerezte meg.


Melyik lovától várt volna többet?

Molnár Gyöngyi: Egyiküktől sem vártam többet, optimista vagyok, de realista is és belátom, ha a lovak nem éppen klasszisok. Mindkettő saját versenyeiben futott eredményesen, nem volt bennük több.

Mucsi Enikő: A hároméves Roan Sparrowtól vártam volna többet származása révén, hiszen ő egy írországi import, de a szezon második felében már ő is mutatta a fejlődést, valószínű későn érő.

Farkas Levente: Egyértelműen Sir Sheldontól, aki bár év elején jó munkaformákat igazolt, majd pata problémákkal küzdött, emiatt sokat kihagyott. Azonban év végétől kezdve jó ütemben fejlődik.


Hány kétévese mutatkozott be, ők hogyan futottak? Melyiküktől várja a legjobb teljesítményt 2021-ben?

Molnár Gyöngyi: A kétéveseink annyira késeiek lettek, hogy nem tudtak bemutatkozni, most kezdenek el igazán jól dolgozni. Az idei évben meglátjuk, hogy megérte-e várni velük. Nem tudok kiemelni közülük egyet sem, majd a verseny megmutatja, melyiküknek milyen a képessége.

Mucsi Enikő: Tulajdonos-idomárként sajnos maximum öt telivért tréningezhetek, ezért egy saját tenyésztésű kétévesünk van, Missis Queen. Bár folyamatosan kapta a munkákat, de úgy láttuk, hogy későn erő típus és az a kis plusz 2021-re teljesedhet ki benne, így megadtuk neki a szükséges időt, de idén már jó teljesítményt szeretnénk tőle látni.

Farkas Levente: Egy kétévesünk mutatkozott be, akit már említettem is, Sir Sheldon. Mellette Shanzon, aki istállónk nagy reménysége.


Melyik volt a legemlékezetesebb verseny számára az idei szezonban?

Molnár Gyöngyi: A legemlékezetesebb versenyek számomra Speedy értékes futásai voltak, nyilván a győzelme a legkiemelkedőbb, ezzel elveszítette nyeretlenségét.

Mucsi Enikő: Több emlékezetes verseny is volt a szezonban, mert lovaink folyamatosan valami újat tudtak mutatni, de a győzelmeket mondanám.

Farkas Levente: A Dámaverseny Hendikepet emelném ki, amit Sprinter nyert meg menyasszonyommal, Parádi Viviennel. Ez volt az első közös idomári és lovas sikerünk.

Parádi Vivien és Sprinter


Kik erősítik jelenleg az istállóját?

Molnár Gyöngyi: Az istállóban Ördög Alennel vagyunk egyelőre ketten, ő nagyon megbízható, jó lovas és úgy látom igazi tehetség lehet belőle. Nagyon jó érzéke van a lovakhoz. Idén azonban szükségünk lesz erősítésre is, hogy igazán jó munkákat tudjunk menni.

Mucsi Enikő: Tulajdonos-idomárként én dolgozom az istállóban, mint abrakmester, lovász, lóápoló és munkalovas, továbbá Kuprincza Csaba is részt vesz a munkalovaglásban. A családom nagyban erősíti és motiválja az istállót!

Farkas Levente: Kovács Réka és Parádi Vivien állandó munka-és versenylovasaink, Kálomista Anna az amatőr lovasunk, illetve Panyi Mátyás is a csapatunk tagja, aki a telet Angliában tölti, de a szezon kezdetekor majd ismét csatlakozik hozzánk.


Hány telivér áll jelenleg az idomításában? Várhatóak-e újabb érkezők?

Molnár Gyöngyi: Jelenleg nyolc telivér és három magasan telivérezett félvér áll az istállónkban. Egyelőre ez a létszám kettőnkre elég is, nem várunk érkező lovakat, de lehetséges, hogy egyik tulajdonosom, Pap Gyula szeretne még egyet venni, ha nem talál kedvére valót a meglévők közül. Szeretjük minden lónak megadni a megfelelő időt a munkához, ezt szeretnénk a jövőben is tartani.

Mucsi Enikő: A 2020-as szezonban négy telivér állt az idomításomban, közülük egy saját tenyésztés, de 2021-ben öt lóval fogok együtt dolgozni, közülük ketten saját tenyésztés eredményei, Missis Queen mellett a kétéves Maker Speed is a csapatot erősíti majd. Mivel tenyésztéssel is foglalkozunk, így idén további két csikónk születik majd.

Farkas Levente: Jelenleg nyolc telivérrel dolgozunk, négy öreg lóval és négy kétévessel. Újabb érkezőket jelenleg nem várunk.


Mely telivérek fejezték be a pályafutásukat?

Molnár Gyöngyi: Speedy Sally és Jewel Love fejezte be a versenyzést, ők Horvátországba kerültek tenyészkancának.

Mucsi Enikő: Egyelőre nincs pályafutását befejező lovunk.

Farkas Levente: Pancsoló sérülés miatt fejezte be pályafutását, jelenleg díjugratásban bontogatja a szárnyait. Narra Mihi szintén sérülés miatt vonult vissza, a Telivér Farm Ménesében tölti napjait.


Milyen tervekkel vág neki a 2021-es szezonnak?

Molnár Gyöngyi: A legfontosabb, hogy a lovainkból a lehető legjobb eredményt hozzuk ki. Egyértelműen még több győzelem a cél!

Mucsi Enikő: Pozitívan vágunk neki a következő szezonnak, télen fejlesztésekbe kezdtünk és bízunk abban, hogy tudjuk tartani a formánkat, illetve igyekszünk, hogy mindenki pályára léphessen.

Farkas Levente: Új tulajdonosokkal bővült az istállónk, igazi csapatként működünk együtt. Bízunk benne, hogy sérülésmentes és eredményes szezonunk lesz.

Mucsi Enikő első sikere idomárként

Fotó: Dr. Kovács Gábor

SHARE THIS