/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

A Bródy János Emlékverseny győztese Adriana Asti és Veljko Mazsity

 

Adriana Asti és Veljko Mazsity

Március 20-án került lefutásra az ügetőn a Bródy János Emlékverseny, melyben Andriana Asti szerezte meg a győzelmet. A futamról Veljko Mazsity idomár-hajtót kérdeztük.

Adriana Asti a legjobb formáját futotta meg rögtön az első idei versenyében. Számítottál erre az eredményre?

Igen, abszolút számítottunk rá, hogy eredményes lesz, remek formában van és mindig jól szerepel egy kis pihenő után, így egyáltalán nem aggódtam amiatt, hogy a riválisok már futottak.

A korát tekintve az ötéveseknek kiírt nagyversenyek közül a Pannónia Díj és az Ötévesek Nagydíja jöhet szóba. Mindkét futam benne van a versenyprogramjában?

Az előzetes terveink szerint mindkét nagyversenyben starthoz fog majd állni, mind az 1800 méteres Pannónia Díjban, mind a 3000 méteres Ötévesek Nagydíjában. Hogy előtte fut-e még, azt a versenykiírás alapján fogom eldönteni. Szeretnénk, ha Adriana a saját kategóriájában eredményes tudna maradni, illetve ha klasszis versenyekben is szép sikereket aratna. Az, hogy kikkel kell majd megküzdenie még a jövő titka.

A célban Unno del Duomo előtt

Fotó: Péter Réka

SHARE THIS