/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Hazafi Díj értékelése – Envious

Berghoffer Szandra (idomár): Jó futást vártam, de a győzelemre nem számítottam, bár persze titkon reménykedtem benne. Nagy ellenfélnek a tavalyi Szent László Díj nyerő Diadora Sts-t és Miss Mysteryt tartottam, hiszen mindketten bizonyítottak már korábban. A lovas választás könnyen ment, Jozef Parigállal hosszú évek óta ismerjük egymást, több versenyt is nyert már nekem, tudtam, hogy nagyon megbízható, ha kérek tőle valamit, akkor azt pontosan teljesíteni is fogja, ez most is így történt. A taktikánk a futamhoz igazodott, kérdés volt a tempó és az, hogy az eddig zömében rövidtávra futó lovakat hogyan osztják majd be a lovasok. Annyit mondtam, hogy várásra lovagoljon, ha gyorsabb lesz a tempó a megszokotthoz képest, akkor a kanyarig előrébb helyezkedjen vele, ha lassabb, akkor a hatodik hely környékére üljön be. Azt tudtuk, hogy a táv nem lesz probléma, tud majd jönni a végén. További terveink között szerepelnek a hosszabb távú futamok, elsősorban az Alagi Díj, de szeretnénk a Magyar Derbyben is indítani, ha úgy alakul a felkészülése. Véleményem szerint a Nemzeti Díj nyerő Eggi’s Choice jobb ló, közös versenyükben is láttuk, de ha a kanca az említett versenyekben az első három hely valamelyikén végez már elégedett leszek.

Fotó: Dr. Kovács Gábor

SHARE THIS