/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Idomári értékelések 2021-ről – Dr. Ecsedi Ferenc

Dr. Ecsedi Ferenc (Alag)

Marlon

Hogyan értékeli a 2021-es szezont?
Marlon harmadszor, így 2021. évben is a legjobb magyar tenyésztésű mén lett a versenytávján, ráadásul saját tenyésztésű. Ezt bizonyára nem sok tenyésztő, tulajdonos és tréner mondhatja el magáról. A tenyésztők rangsorában pedig nagyra értékeljük, hogy a 2021. évben futott, hazai tenyésztésű telivérek rangsorában a két nagy ménes, Bábolna és
Bácsalmás mögött harmadik lett. Istállónk a körülmények és a lovaink egészségi állapota miatt kevés indulót tudott adni a harminckét futásra vetített eredményeinket tisztes helytállásnak értékeljük.

Mi volt a fő célkitűzés? Sikerült elérnie?
A versenyszezon előtti alapozó tréningeket csak jelentős késedelemmel tudtuk elvégezni. Csak a nyár közepére tudtuk a lovaink felkészítését megvalósítani. A futó lovaink örömteli győzelmeket és szép helyezéseket hozva a realitásokhoz szabott célkitűzéseinket érték el.

Melyik 2021. évi verseny volt a legemlékezetesebb, illetve melyikre a legbüszkébb?
Marlon két győzelme, sok értékes helyezése, és különösen Impression Millenniumi Díjban elért második helyezése jó emlékezetünkben maradt a 2021. évi versenyekről.

Mely telivérek fejezték be pályafutásukat?
Shoester, Estepona és Avignon.

Mi motiválja, mi ad erőt a mindennapokhoz?
Bár egy másik kérdés konkrétabban rákérdez a tapasztalataimra, a szakágban eltöltött időszakra, itt is kifejthetem, hogy a tradíció mindig is motivál, ahogyan a megújulás, az új és egyre hatékonyabb innováció figyelemmel kísérése. Közismert, hogy a nemrégiben elhunyt Farkas Ferenc úr, mindenki Fetója, tavaly nyár végén elvállalta a részing menedzseri feladatokat az idomári munkám nagy segítségére. A velem, velünk megosztott szaktudása, iránymutatásai, tanácsai mint eddig, ezután is a mindennapjaim részévé váltak, válnak.

Farkas Ferenc

Mi a legfontosabb dolog egy idomár számára?
Naprakész információja legyen az istállómunkáról, a lovak versenyzésre való felkészültségéről, a versenyzésre alkalmas állapotáról, az alapozó munkák folyamatától az indulónak adásig. Gondoskodni tudjon a szakmai személyzet visszajelzései, javaslatai mentén a kielégítő feltételek biztosításáról az almozás, a takarmányozás, abrakolástól a tréning munkák helyes kijelölésén át az eredményes futást valószínűsítő futam kiválasztásáig. Véleményem szerint nehéz fontossági sorrendet felállítani, mert az emberi tényezők és a lovak képessége meghatározóan fontosak, de sok más körülmény az ezen téren meglévő kiválóságot akár le is nullázhatja…

Mi a legfontosabb idomári tulajdonság?
A csapatmunkában való elkötelezettség, a kialakult helyzetváltozások gyors felismerése, az ahhoz való igazodás következetes biztosítása.

Mi szükséges egy sikeres istállóhoz?
Kiváló istállómunka, jó lovak, és hogy a menedzselés színvonala stabilan átlag felett alakuljon.

Impression

Hogyan választja ki a csapatot, akivel dolgozni szeretne? Jelenleg kik erősítik csapatát?
Az istállónknál az előző tréner által kiválasztott szakemberekkel kölcsönös bizalom és egyetértés alakult ki, amit töretlenül tartósnak remélek. Gönczi Rebeka az istálló lovasunk, kiváló lovas és élen jár az istállómunkában is. Mészáros Zsolt sok versenyt nyert és sok tapasztalatot szerzett az eddigi pályafutása alatt, ami jól hasznosul a tréningpályán és az istállómunkában is. Deczki Zoltán akit elismeréssel mondunk az istállónk abrakmesterének, ami nálunk, mint volt régen, tekintélyt és rangot jelent. Nincs oka annak, hogy végül, de nem utolsó sorban említem Kerekes Gabit, aki nagy odaadással és figyelemmel végzi az istállómunkát, jó érzékkel és szívesen vesz részt a tréningben való lovaglásokban is.

Hogyan lehet elkerülni/el kell-e kerülni azt, hogy egy idomár mindig csak a „jól bevált” módszerekhez tartsa magát? Milyen útját látja a fejlődésnek?
A csapatunknál Fetó bátyánk iránymutatásai szerint előtérbe kerültek egészséges arányban a különböző szakmai erősségek, szemléletek. Az általam hat évtized alatt tudatossá vált, klasszikus tradicionális tréning szemlélet mellett a tréningező lovainkra szerelt digitális mérőórákkal észleljük a sebességet, a szívritmust, a lépés hosszat, stb., szakaszonként, lovanként napi szinten. Az adatok értékelése a munkában lovagló szakmai stábunk lovaglási tapasztalataival, érzékeivel fűszerezve napi és heti összesített értékelést ad részemre, részünkre iránymutatást. Az abrakolás, takarmányozás nem a zabra épül, a hazai istállók többségét követtük ebben, a külföldi jó példákra is odafigyelve. A tápok adagolása nagy felelősséggel való odafigyelést, és lovankénti kontrollt igényel. Emlékeim szerint, réges-régen Hitch mester istállójánál alkalmazták a lovak súlyának mázsálással való ellenőrzését. Ezt a módszert alkalmazzuk mi is, ami nagy segítségünkre van.

Hány lóval indítja az idei szezont? Várhatóak még új lovak?
Az idomítási listánkon tizenkettő ló szerepel. Az állomány bővítését nem tervezzük. Sajnos van egy-két lovunk, amelyeknél az állatorvosi kezelések hosszú időt vettek igénybe, áthúzódóan az idei évre is.

Marlon

Mi az előnye/hátránya egy kisebb/nagyobb istállónak?
Kisebb istálló előnye: személyes kapcsolat a lovakkal, ami nagyobb figyelmet biztosít mind a trénernek, mind az istálló nem nagy létszámú személyzetének. Véleményem szerint, biztos vagyok benne, hogy másokéval egyezően helyesen gondolom, hogy egy hatvan lovas istállóban nem lehet ugyanazt figyelmet szentelni a lovaknak, pláne egyedileg, ami egy tíz lovas istállóban adódik. A nagy istállónál, ahol jellemzően több futtató lovai állnak egy tréner idomításában értelemszerűen több győzelem várható, és az estleges sérüléseket sem érzi meg nagy súllyal az istálló. Jellemzően a nagy istállók adnak indulót, akár több lovat is a napi fő versenyekben és a kiemelt versenyekben is.

Mi az, amit a 2022-es versenyszezonban az előző évtől eltérően csinál majd?
A szisztéma nem változik. Biztosak vagyunk abban, hogy idén az alapozó munkák időben, és jól megvalósulhatnak. Abból kiindulva, hogy hét háromévessel vágunk neki az új szezonnak nyilvánvalóan a menedzselés jelentőségét meg fogja növelni, reméljük, hogy a 2022. évi versenykiírás e szempontból kedvező lesz számunkra.

Melyik tavalyi kétévese ígérkezik a legeredményesebbnek futások és munkaforma alapján? Van háromévese aki jó eséllyel indul majd a 100. Magyar Derbyben?
Nem igazán tudok kiemelni egy háromévest sem az istállónkból, mint Magyar Derby-esélyest. Három magyar tenyésztésű lovunkra bizalommal tekintünk, de kétévesen nem futottak, idén a most még nem ismert távjukon győztesnek tartjuk mindegyikőjüket! A importjaink közül hárman futottak kétévesen, eredményükre és származásukra is figyeltünk. A Magyar Derby megnyerése, pláne a századik, alighanem minden magyar futtató és tréner vágyai között szerepel. Ahogy mondani szokták, a pozitív hozzáállás pozitív eredményt szül, tehát lesz olyan háromévesünk aki a mi kis istállónk zöld fehér pettyes dresszében megmutatkozhat a századik Magyar Derby startjánál!

Marlon és Stream

Mennyire fokozza az izgalmakat a futam kiemelt összdíjazása?
Nem ismerjük a versenyben való indulás feltételeit ugyan, de valószínűsíthetjük ( akit ezzel megbántanék az nem szándékos, mea culpa), hogy lesznek olyanok is a nemzetközi porondról, akiket egy Magyar Derby győzelem, még ha az a századik is, kevésbé inspirál, mint a cca. 100 ezer EUR összdíjazás.

Mi a fő cél 2022-ben?
Olyan eredményeket szeretne elérni az Ecsedi Team, hogy Farkas Fetó barátom, barátunk büszkén és elismeréssel nézhessen le ránk!

A világ legjobbjai közül kinek a munkáját, eredményeit figyeli? Mit lehet átültetni, mit sikerült átvenni a kint látott módszerekből?
Sokszor jártam szakmai érdeklődésből jó néhány külföldi versenypályán, és nem eredménytelenül tulajdonosként futtattam is külföldön. Azok a körülmények, feltételek, és ismét nem a megbántás szándékával megjegyezve, a versenydíjak, a társadalmi elfogadottság álmodozásra késztetett. Persze, ahogy ezt is mondani szokták álmodni csak ébren lehet, így itt van a magyar valóság. Természetesen el kell fogadjuk, el is fogadom, hogy a lehetőségekhez, a körülményekhez képest adottak azok a feltételek ami sokunkat, engem személy szerint is meggyőz arról évről évre, hogy érdemes Alagon trenírozni, a Kincsem Parkban futtatni a lovainkat. Amire semmilyen érdemi magyarázatot nem találtam, az a tenyésztésben való hazai szerepvállalás az importok helyett, de ez már el is rugaszkodik a kérdéstől, így erről ennyit. Vannak azért külföldön tevékenykedett szakemberek, akiket, nem túlzás, hogy példaképként emlegetünk. Legtöbbször Sir Henry Cecilt, a 2013-ban elhunyt legendát hozzuk szóba, leginkább, de nem csak azért, mert ő volt Frankel trénere is. Sok olyan innovációs megoldás mutatkozik olyannak, amit érdemes megfontolni, és hazai bevetését elhatározni. Másokhoz hasonlóan mi is folyamatosan figyeljük a takarmányozásban, a tápok összetételében történő újításokat, természetesen és szigorúan az ár-érték arány mentén. Ilyennek éreztük, és biztosítottuk rá az anyagi fedezetet az előbb említett digitalizált tréning teljesítményt mérő órákhoz és az értékelést segítő szoftverekhez, valamint felkértünk olyan szakembert tanácsadó elemzőnek, aki a ló élettani összefüggéseit a tréning programjainkban napi szinten tudja ismertetni számunkra.

Gönczi Rebeka, Kerekes Garbiella és Watch Me

A versenyszervező által az elmúlt években bevezetett plusz juttatást, amit az életpályamodell biztosít a szakma számára, mire fordította?
Az életpályamodell által biztosított többletjuttatásnak a trénert megillető részéről beszélhetek, mivel a zsokék és a lóápolók szó szoros értelemben vett fizetéskiegészítéseként funkcionál. Esetemben pénzügyi lehetőséget adott néhány olyan eszköz beszerzésére, mint a Beemer, a speciális ló masszírozó készülék, és néhány kis értékű kiegészítő.

Mivel fejlesztette az istállóját és az istállóban dolgozók munkakörülményeit?
Futtatóként sokszor gondoltam arra, hogy az istállónk számára álljon rendelkezésre jártatógép is, mind az alapozó munkák, mind a versenyekre való felkészítés eredményesebbé tétele érdekében. Bár rövid idő telt el a jártatógép üzemszerű működtetésében, teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a szakmai eredményességet a lovak teljesítményéhez való hozzájárulással jelentősen növelte már eddig is, és ez így lesz a továbbiakban is. Köszönet a tréningtelep illetékes vezetésének, hogy támogatták, nem csak engedélyezték a jártatógép megépítési szándékunkat. Külön is köszönet Pálfi Gábor úrnak, aki a ménesük jól bevált jártatógépének adaptálását megvalósította részünkre. Az elmúlt időszakban az alagi tréningtelep istállói jelentős felújításon és korszerűsítésen estek át. Köszönet érte. Az istállóban dolgozók munkakörülményeit javítandó az étkező helyiség és az nyergesként is szolgáló öltöző praktikusan használhatóbaráttá tételét bútorozással segítettük elő.

Dr. Hesp Edvin

Mióta van a sportban? Mi motiválja és erősít ennyi év után a mindennapokban?
Mai napig is büszke vagyok arra, hogy középiskolás koromban, csaknem hatvan évvel ezelőtt, a mai napig is hihetetlen megtiszteltetés, és határtalan bizalom ért azzal, hogy a mindenki számára szép emlékű Dr. Hesp Edvin versenytitkár úr megbízott egy felelősségteljes feladattal, hogy a mázsaházban a Versenyintézőség számára a mázsakönyvet kézírással én vezessem. A feladatot kis megszakítással (katonaság) a nyolcvanas évek végéig elláttam. Belülről és elfogadott résztvevőként ismerhettem meg a galoppszakma belső világát, sok barátsággal gazdagodva. Az 1990-es évek végén döntöttem úgy, hogy angol telivéreket vásárolok és futtatok. Lidohill mai napig emlékezetes sikerei mellett számos nagy versenyt nyertünk, mások mellett Steady A As Rock révén, aki kétszer is az év lova lett.
Őszintén szólva „fiatal” idomárként ugyan, de hetvenhárom évesen motivál a lovak iránti tisztelet és szeretet, motivál a gyermekeim és unokáim erős vonzódása a versenyzés szereplőihez, lovakhoz, sportemberekhez, az a csapatszellem ami a családi istállónkban dolgozókra jellemző. Több kérdésre adott válaszadás során emlegettem mentorunkat, akinek hiánya mindennapjainkban nehezen feldolgozható, de erősen motiválja a bizonyítási kényszert számunkra, számomra, hogy hasznosítani tudjuk a tőle kapott tudást.





SHARE THIS