/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Jön az első idei nagydíj!

Szombat délután folytatódik a 2022. évi ügetőszezon, a nyolc futamos programban az első nagydíj, a Sennyey Géza Emlékverseny is helyet kapott.

A népes és erős mezőnyt 10 kitűnő ügető alkotja, nem könnyű rámutatni a nyerőre. Starthoz áll két fiatal, a tavalyi Derbyben is főszereplő ötéves, Bugatti SS, valamint Bazsiville, mindketten külföldi, német, illetve szlovén tréningből érkeznek a versenyre. Bugatti SS már három remek versenyt futott ebben az évben, míg Bazsiville kisebb kihagyást követően próbálja megszerezni a győzelmet. Legnagyobb ellenfelük a megbízható és mindig eredményes Adriana Asti lehet, a kanca mellett az örökös istállóforma is szólhat. A többieket sem lehet azonban hanyagolni, a Próbafutamban jól mozgó Promo Kemp, a keveset versenyző, akkor viszont mindig eredményes Villám Ville akár a favoritokra is veszélyt jelenthet. Vital RG egyre jobb formába lendül, míg az istállótársa, Gomez első Kincsem parki versenyére készül. Alexander U.R., a nyerés után futó Újrázz! és a megvillanni bármikor képes Gideon H. Renka is komoly figyelmet érdemel, így teljesen nyílt összecsapásra van kilátás. Az 1800 méteres futam 16.30 órakor indul, a Tét játékra 100.000 forintos Jackpotot ajánlott fel a Fogadásszervező.

A nap másik jackpotos (Hármasbefutó) futama a nemzetközi Globus Díj, mely a mini mezőny ellenére izgalmas csemegének tűnik. Az öt fős csapat bombaerős, a két külföldi vendég, Krack du Clocher és Cotton Eye Joe magasra teheti a lécet a hazai ügetők számára. Szintén lesz külföldi ló a Wind Scot Díjban, itt Dexter CG-t kellene utolérnie a magyaroknak. Két másik tiszteletdíjas futamra is sor kerül ezen a délutánon, a Pál Béla Emlékversenyben Zsofesz, míg a De Gele Kanaries istálló által is szponzorált versenyben Chicago lehet a favorit. A segédhajtó kupa első ezévi etapját a papírforma alapján Valentino nyerheti majd meg, őt a “nap nyerőjének” jelölte a Magyar Turf.

Kezdés 14 órakor, mindenkit szeretettel várunk!

SHARE THIS