/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Magyar Derby V. hely, Blue Bell és Duli Zsolt

Bell, a döntő futam egyetlen szukája – ahogy azt előzőleg mondtad -, már önmagában azzal is óriási örömet okozott nektek, hogy eljutott idáig és a legjobbak közt futhatott. Most, a döntő után azért újra megkérdezem, mennyire vagy megelégedve a teljesítményével?
Nagyon meg vagyok elégedve vele, elmondhatatlan nagy örömet okozott az egész családnak, hiszen nagyon nehezen indult vele a munka, 13 edzésen estünk túl mire versenyig jutottunk, annyira nehezen tanulta meg a boxolást. Egy idő után megelégeltem és úgy döntöttem, hogy bedobom a mélyvízbe, beneveztem az első versenybe sprint távra, ahol negyedik helyezést ért el, a soron következő versenynapon, a Kincsem Food Truck Show-n azonban már dobogóra állt, több mint 0.5 tizedet javítva. A Derby előtt mindössze egyszer futott versenyben 480m-en, de rögtön második helyezést ért el, majd a Derby két előfutamából is második helyezésekkel jutott tovább, ami már önmagában is fantasztikus eredmény, főleg úgy, hogy minden alkalommal több tizeddel jobb időt futott az előzőnél.

Volt benned bármi csalódottság amiatt, hogy ötödik helyezést ért csak el?
Abszolút semmi csalódottság nincs bennem, hisz a fent elmondottak miatt számítottunk rá, hogy a startja most sem lesz az igazi, illetve az egyes kanyarban is ütközött egy picit. A legnagyobb örömöt azzal szerezte számunkra, hogy mindezek után a célegyenesben minden erejét beleadva küzdött és dolgozott, teljesen együtt a mezőnnyel, mindössze csak 0.03 század másodperccel később érve célba, mint a harmadik helyezett Bhoy.  Ez a küzdeni akarása sokkal többet ér számomra annál, mint hogy most nem ért el dobogós helyezést, így is rettentő büszkék vagyunk rá.

És nem mellékesen ő lett a 2022-es Magyar Derby legjobb eredményt elért szukája is.
Igen, ez külön óriási öröm és boldogság volt az egész családnak és az ismerősöknek, barátoknak is, akik végig velünk szurkoltak. A különdíjat és a rengeteg ajándékot pedig ezúton is nagyon köszönjük mindenkinek!

Te sem vagy már kezdő agaras, mennyire volt nehéz számodra a három héten át folyamatosan formában tartani a kutyáidat? Komival már régebb óta dolgoztok együtt, de Bellel is van már bevált módszered, vagy a megérzéseidre hagyatkoztál?
Bell fáradhatatlan agár, állandóan csak menne, látszólag semmitől nem fárad el, a nagy séták után is még szaladgál a kertben. Nagyon sok munkám és energiám van benne, de kezdek már rájönni, hogy mi a legjobb neki és az összhang is nagy közöttünk. Megvan a rend az edzés, mozgatás és az etetés terén is, ami úgy egyelőre, tűnik, hogy működik is.

Hogyan tovább, vannak újabb kitűzött célok az idei szezonra?
Konkrét verseny cél egyelőre nincs kitűzve, de már készülünk a Szuka Díjra.
Ahogy eddig is tettük, jövünk ezentúl is, vele is és Komival is a tervek szerint minden versenyre, csak sérülés ne jöjjön közbe.

Fotók: The Sighthound Photographer

POP- Pet on Pictures

SHARE THIS