Pekker György bravúrja Párizsban

A magyar színek képviseletében, egy nemzetközi amatőr találkozó keretein belül utazott ki Párizsba, az Amatőr Kupa sorozat második helyezettje, Pekker György. Vincennesben, a nap nyolcadik, a COUPE D’EUROPE DES AMATEURS futamában méretette meg magát Európa más országainak amatőrjeivel szemben. Egy igen kedvezőtlen beállítású lovat hajtott a 2100 méteres távon, Devil or Angel-t, aki igen nehézen kezelhetőnek tűnt, mivel közel 1,5 évre visszamenőleg nem volt mért ideje. Pekker György helyzetét nem könnyítette az első vissza rendelt start sem, azonban másodszorra is sikerült remek ütemben elhoznia lovát a startautótól. Igen zavaros verseny kerekedett, mivel sokan hibáztak, azonban így is a pénzdíjas, hatodik helyre küzdötte fel magát, amire igen büszkék lehetünk!

A futamot a célba érés alapján az osztrák amatőr, Johann Preining Jr. nyerte volna, azonban szabálytalanág miatt diszkvalifikálták, csakúgy, mint másodiként a célon áthaladó nagy favoritot, a spanyol hajtó által hajtott Glorioso Bello-t. Ennek következtében “ugrott” fel a hatodik helyre Devil or Angel és Pekker György párosa, 1.15,9-es lefutási idővel.

Gratulálunk az eredményes szerepléshez!

 

Melegítés

 

A verseny utáni boldog fotó, a remek helyezés után

 

Fotó: Pekker Laura



SHARE THIS