Zóna sikerét hozta az Évnyitó Díj

Rettentő szeles, de napsütéses időben kezdték meg a szezont az ügetők február 4-én, szombaton. Horváth Györgynek, illetve Kolozsi Lászlónak sikerült a duplázás a versenynapon. Rajtuk kívül még Hegedűs Tamásnak, Vezér Emesének valamint Nagy Ferenc II.-nek is sikerült 1-1-1 elsőséget szerezniük.

Már a nap első futamában jött a papírforma, hiszen szilveszteri győzelmére sikerült rádupláznia In Love Danovernek, így megszerezte a Kincsem Parkban a harmadik győzelmét is. Mögötte jól tartva magát, Aerodynamics lett a második helyezett, míg harmadikként a célon Compact Boy haladt át.

A Gesztus Hendikepben is a favorit párosnak, Boszinak, illetve Kolozsi Lászlónak sikerül győzedelmeskednie. Második helyre nagy hajrával érkezett meg, Sholty Csabi Weber Zsolttal. Harmadik helyezett pedig az utolsó kanyarban élre kerülő, azonban a célig kissé elfáradó, Always Yankee BD lett, Vekas Zoltánnal.

A Kerepes Hendikepben, Kolozsi Lászlónak sikerült fél órán belül dupláznia, hiszen most Valerie As kocsijában haladt át elsőként a célvonalon. Őt követte, a peches verseny futó Bombay, Nagy Ferenc II.-vel, majd a hűséges King’s Call ért fel a dobogó alsó fokára, Vezér Emesével.

Az év első fordulóstartos, engedményes versenye eléggé zavaros lefolyású volt, hiszen többen hibáztak a verseny folyamán, de a legvégén a remek származású, Speed of Sound-nak sikerült nyernie, Hegedűs Tamással. Mögötte a kisebb hibát vétő, de végül versenyben maradó Morena LV lett az ezüstérmes, Erdei Péter. A bronzérmet pedig az óriási térhátrányból futó, Duchess of Pearlnek sikerült megszereznie hajtónőjével, Fejszés Kittivel.

A nap ötödik futama, a Zsigmond Hendikep sem volt izgalmaktól mentes, mivel az első startkísérletet Velence R. miatt visszarendelték. Másodjára már minden rendben volt, így a sokáig élen lévő Vezér Emese Australian Gold párost szorította le a dobogó második fokára, a most nem rakoncátlankodó, Velence R. Horváth Györggyel. Harmadikként a topfavorit, Bonus RG haladt át a célvonalon, Vekas Zoltánnal.

Fél órával később már a napi főfutamot, a fordulóstartos Évnyitó Díjat futották, ahol Zenone GSO-nak nem igazán sikerült az első startkísérlet, így felágaskodott és megvált hajtójától, Hajnal Tibortól. A szabadra került ló megfogása után zavartalanul eljött a start, és Utódló került az élre, akit később Zente előzött. A túlsó egyenes vége felé haladva, Vezér Emese megindította, Csordás Emil hűséges kancáját, Zónát és a tavalyi évhez hasonlóan, 2023-ban is Vezér Emese sikerével zárult ez a futam. Másodikként a térhátrányból futó, szintén szív-lélek Zante Font lett a második helyezett, Horváth Györggyel, míg harmadikként a 2022-es évet győzelemmel záró, Zente haladt át a célvonalon idomárjával, Horváth Zoltán.

A 2023-as Évnyitó Díj nyerője Zóna, Vezér Emesével

A nap záró futamában, a korábban nap nyerőjének titulált, Zara Miának sikerült behúznia a futamot idomárjával, Nagy Ferenc II.-vel. Auróra és Horváth György párosa hősiesen védekezett, azonban most meg kellett elégedniük a szépen csillogó ezüstéremmel. Harmadikként Carina Fling és Farkas György haladt át a célvonalon.

 

Fotó: Péter Réka Photography

SHARE THIS