/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Szeretnék a hibáimból tanulva egy eredményesebb szezont zárni – interjú Bakos Eszterrel

Hogy sikerült a téli felkészülés, kik segítik a minden napi munkádat és milyen tervekkel vágtok neki a 2023-as szezonnak?

Enyhe telünk volt, ami nagyban segítette a téli munkákat és a csikók képzését. A tavalyi év volt az első évem idomárként, így az idén szeretnék a hibáimból tanulva egy eredményesebb szezont zárni.

Tavaly július óta egyedül vagyok a lovakra, mint munkalovas. Az istálló körüli munkákat a tulajdonosommal ketten csináljuk. Így elég hosszú napokat zárunk, de azt gondolom megvannak az előnyei is. Mivel reggeltől-estig a lovakkal vagy körülöttük dolgozunk semmi sem kerüli el a figyelmünket velük kapcsolatban. Egyénileg vannak kezelve mind az öten, és a munkákat is az éppen aktuális fizikai illetve mentális állapotukhoz mérten személyre szólóan kapják. Hiszek benne, hogy ez sokat hozzátesz a felkészülésükhöz.

Hálásák vagyunk az Álmodó Istálló tulajdonosainak, idomárjának és csapatának is, akiket rendszeresen látogatunk, egy-egy munka erejéig hogy a lovaink ne csak itthoni körülmények között dolgozzanak.

Hány ló áll jelenleg az istállótokban? Van kiemelkedő háromévesetek?

Jelenleg öt tréningben lévő lovunk van. Három hároméves és kettő kétéves. Az idén hároméves Leó az egyetlen már bemutatkozott lovunk. Ő tavaly a Magyar Tenyésztésűek Championátusán a kétéves mén kategóriában a 4. helyet hozta el nekünk, így azt mondhatom ő emelkedik ki. Ellenben a másik kettőnek még nem volt lehetősége bemutatkozni, így később akár még felül is múlhatják őt.

Fotó: Bakos Eszter

Vonult vissza lovatok?

Snitchgetstiches (Kitti) nevű kancánk befejezte pályafutását és tenyésztésbe lett állítva. Valamint Dante Pokla került eladásra a télen, őt idén már másik szakágban láthatjuk majd őt versenyezni.

SHARE THIS