/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

A sprinterek napja – Tour To Paris Díj

írta: Krebs András

Az évtized leggyorsabb magyar lovára, a francia tenyésztésű Tour To Paris-ra emlékezünk vasárnap.

Ribárszki Sándor választotta ki másfél évesen, és az ő színeiben mutatkozott be a kvalifikációban. Idomítottja már kétévesen kitűnt koraiságával és átlag feletti sebességével. Mind a nyolc hazai versenyét megnyerte a Kincsem Parkban, közte a Szent László Díjat, a Nemzeti Díjat, a derby-napi nagy sprintversenyt, a Flandorffer Tamás Emlékversenyt, a Kozma Ferenc Emlékversenyt és az Overdose Díjat.

Négyévesen tulajdonosa, dr. Hammersberg Elemér Franciaországba adta tréningbe, ahol rögtön győzni tudott Longchampban egy nem mindennapi intermezzo után. (lovasa leesett a startgépnél, végig kentrézte a távot, majd visszavitték és könnyen három hosszal nyert.) Még ugyanabban az évben magyar számlára győzött Deauvilleban is, majd a szezon végén már Listed szinten nyert új tulajdonosának Maisons-Lafitteben.

Ötévesen Dubaiban kezdett, majd kisebb pihenő után pályafutása legnagyobb sikerét aratva Deauvilleban megnyerte a Gr2-es 1000 méteres Prix du Gros-Chene futamot Soumillonnal a nyergében. A magas forma 117-es PR számot ért.

2021-ben hatévesen is tréningben maradt és roppant erős francia konkurenciában újabb két győzelmet szerzett. A nemzetközi klasszis herélt hat kinti siker után és versenykarrierje végén került vissza Magyarországra. A még mindig csak nyolcéves telivér boldog nyugdíjas éveit éli Fóton dr. Hammersberg Vera tulajdonos birtokán.

A 2015-ös születésű és a Kincsem Parkban futó hároméves évjárat már az aktív versenykarrierjük során legendássá vált. Tour To Paris mellett, hárman is kimagaslóan teljesítettek nemzetközi szinten. A bábolnai Magyar Derby győztes Esti fény Ausztráliába került, Nancho megnyerte hazánk első és eddig egyetlen Gr1-es versenyét Németországban, majd tulajdont és országot váltott. Overdose legjobb ivadéka, Cirfandli is komoly eredményeket ért el középtávon. Hazai győzelmei mellett olasz Black Type versenyben szerzett jó helyezéseket és ma már fedezőménként segíti a tenyésztést.

El Prado’a Joy

A legendás TTP tiszteletére 17:05 perckor hat telivért nyergelnek fel. Ott lesz a mezőnyben az örökös helyezett El Prado’s Joy. Princess Park tavaly váltakozva szerepelt, feltételezett topjával dobogóra érhet.

Római Lány

A villámgyors Római Lány most kezdi az idényt, bár papíron nem áll különösebben jól, a táv feltétlenül mellette szól. White Mare’s Son mini mezőnyt vert biztosan, ezúttal jóval nehezebb feladatot kapott. Amazon Goddess érdekes indulója a mezőnynek, rögtön elsőre győzött, elképzelhető, hogy jóval többet is tud, számíthat. Oklanda távját jelentősen visszavágták, áprilisi formájával erős ellenfél lehet. A papírforma alapján El Prado’s Joy – Oklanda – Római Lány hármasa küzdhet a győzelemért.

Oklanda Fotó: ZL Photos

A nap nem csak a sprinterekről fog szólni, hiszen a Pünkösdi Díjban idén először starthoz állnak a korai kétévesek. Érdemes lesz őket árgus szemekkel figyelni a jártatónál és a kikentrézés során.
A 14 órakor kezdődő nyolc futamos versenynapon 860.000 Forint jackpot és francia, valamint svéd versenyek várják a közönséget.

SHARE THIS