/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

A Tavaszi Kupa első A0-s futamának győztese Lucy

A Tavaszi Kupa első A0-s futamát Lucy (Speed- Warrior Lucky Stray) nyerte, aki egy 29.55-ös (A0) befutási idővel állhatott föl a dobogó legfelső fokára. Tulajdonosa és trénere Lekrinszki Albert.

Lucy mindhárom idei versenyben starthoz állt, először harmadik, utána hatodik lett, most azonban a dobogó legfelső fokán végzett. Mi volt az oka szerinted ennek a jelentős változásnak?
Télről maradt rajta annyi túlsúly, amit nem mertem drasztikusan levenni, hanem csak szépen fokozatosan, hétről hétre. A mérlegem pont az ezt megelőző verseny előtt ment tönkre, így mikor a futam előtt megmértem, szívem szerint el sem indítottam volna, mert nemhogy kevesebb nem volt, hanem még több is, mint az azt megelőző edzés héten, ezért szinte borítékolható volt, hogy nem fog tudni vele jól futni, ekkor lett hatodik. Bár a súlya erre a versenyre valamivel kevesebb lett, de még mindig nem annyi, ami ideális lenne neki, a boxolása azonban kifejezetten jól sikerült. Mivel egyszer sikerült leszakítania tavaly a box ajtót, ezért sokáig próbálkozott azzal, hogy amikor rácsuktam az ajtót nekinyomta a hátsóját, és azon küzdött hátha sikerül még egyszer ott kijönnie, ezért mindig jóval később indult. Mostanra azonban már sokat fejlődött abban, hogy ez a vergődés megszűnt és már úgy indul, ahogy kell.

A kezdeti ütközés ellenére is nagyon szép, magabiztos stílusban futotta végig a futamot és végig vezette a mezőnyt. Meglepetésként ért a győzelme a fentiek ismeretében?
Úgy voltam vele, hogy ha a boxból jól ki tud jönni, akkor annyira rossz már nem lehet, mert ő is erős a végén, és ez most be is igazolódott.

Van konkrét cél kitűzve a szezonra, vagy jöttök, amikor csak tudtok?
Nekem az lenne nagy öröm, ha minél többet tudna az AA0-s kategóriában futni, mert szerintem egy 29 alatti idő még bőven benne van, illetve, ha a Magyar Derbyn a Consolation futamba be tudna kerülni, számomra az lenne a csúcs.

Fotó: The Sighthound Photographer

SHARE THIS