/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Stacey a 2023-as Szuka Díj győztese

A 2023-as Szuka Díj sztárja dupla győzelemmel Stacey (Mahoonagh Stacey) lett, Narcisa Izvoran és Petz László agara. Ez a két és fél éves ír import szuka tavaly, a szezon elején, 16 hónaposan kezdte meg karrierjét Magyarországon, azonnal bezsebelve zsinórban három győzelmet, majd összeségében tíz versenyéből ötöt megnyert a szezon folyamán hol az egyik, hol a másik távon. Idén szintén láthattuk már őt mindkét távon különféle eredményekkel, melyek közül magasan kiemelkedik a Szuka Díj Elődöntő és Döntő futam első helyezése. Tulajdonosaival, Narcisával és Lacival beszélgettünk Stacey eddigi eredményeiről, valamit a szezon hátralevő részéről.

A szezon elején egy sprint futam után át is álltatok vele 480 méterre majd a Magyar Derby-n sokak meglepetésére sprint távon indítottátok, majd július végén újra visszatettétek 480 méterre. Mi alapján döntitek el mikor hol fusson?
Stacey alapvetően hosszútávú kutya, de a nyár eleji tüzelése után úgy láttuk, hogy nem bírja a 480 métert, nem hozta azokat az időeredményeket, amit vártunk tőle, ezért visszatettük 280 méterre, hogy megerősödjön és ki tudja pihenni a tüzelést, illetve az utána fellépett álvemhességet.

Tervben volt a Szuka Díj már szezon elejétől vele, vagy menet közben döntöttétek el, hogy neveztek rá?
Narcisa mindenképpen szerette volna, hogy fusson Stacey a Szuka Díjon. Az eredeti terv az volt, hogy Bonnieval együtt indítjuk őket, de Bonnie váratlan halála után ő maradt az egyetlen szukánk, akit érdemesnek találtunk erre a versenyre.

A többi szukátok, Orchid és Siwa miért nem indultak ezen a megmérettetésen?
Orchid nincs már nálunk, több mint egy hónapja új gazdához került, Siwánál pedig ugyan az történt – csak időben később -, mint Stacey-nél, hogy a tüzelés után legyengült, teljesen másképp futott, mint előtte, ezért nem neveztük hosszú távra.

Stacey a verseny előtt kétszer futott 480 méteren edzésen, mind a kétszer javítva az azt megelőző idején (utolsó versenye 29.68, majd edzésen 29.53 és 29.29). Az Elődöntőt meglepő eredménnyel zárta, hiszen nemcsak, hogy megnyerte a futamot, de 0.9 tizedet javított is az edzésen futott időhöz képest.  Minek tudjátok be ezt a nem mindennapi javulást?
Az egyik okot abban látom, hogy az utolsó edzésén a pálya nagyon vizes és puha volt az esőzések miatt, az Elődöntőn viszont lényegesen jobb és gyorsabb. Másrészt pedig a tüzelés és az álvemhesség utóhatásai valószínű mostanra mentek le róla és ez a két edzés elegendő volt ahhoz, hogy újra befussa magát erre a távra. Ettől függetlenül tény, hogy a közel 0.9 tizedes javítás minket is nagyon meglepett, de azt gondoljuk, hogy alapvetően ez Stacey, csak most tudta először igazán megmutatni magát. Az ír tulajdonosa, akitől vettük mindig azt mondta nekünk, hogy Stacey egy nagyon jó kutya lesz, még jobb is, mint szegény Bonnie volt, csak ki kell várnunk az idejét.

Mi a tervetek vele a szezon hátralevő részére, van kitűzött verseny, vagy egyéb cél?
Nincs kitűzve konkrét verseny, mindegyiken szeretnénk indítani. Bonnie halála után a Szuka Díj volt a legfontosabb kitűzött célunk, hiszen Bonnienak tavaly 0.01 század másodpercen múlott a győzelme. Ezt az örömöt most Stacey megadta nekünk, amiért nagyon hálásak és boldogok vagyunk.
A célunk persze az, hogy minél több futamot megnyerjünk, de amit még nagyon szeretnénk elérni vele idén, az a jelenlegi pályacsúcs megdöntése.

Köszönöm szépen mindkettőtöknek a beszélgetést és immáron sokadszor szívből gratulálok a győzelmetekhez!

Fotók: https://akutyafotos.hu/

SHARE THIS