/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

A szombati versenynap névadói

A szombati versenynapon a Köztársasági Díj korábbi nyerőiből válogattuk a futamok névadóit, közülük Vatikán egyben a ma szintén lefutásra kerülő Kétévesek Nagydíját is megnyerte.

Vatikán igen eredményes pályafutást tudhat magáénak, pedig az akkori talán legjobb ló Virágos több nagyversenyt is „elhappolt” előle. 1994-ben Paulovicz II. Jánossal nyerte meg a Kétévesek Nagydíját, majd Fábián Zsolttal 1995-ben a Nemzeti Díjat, a Köztársasági Díjat, 1996-ban pedig a Dr. Vecseklőy József Emlékversenyt és a Ménesek Díját is behúzta. 1997-ben – a mostani elnevezésén – a Sprinter Kupát is megnyerte, nem akármilyen fegyvertényt végrehajtva.

Omnia 4 évesen rövid- és hosszútávon is korosztályos pályarekordot tartott, 5 évesen pedig 1600 méterre 17,8-as idővel sokáig a legjobb idővel rendelkezett az idősebbek között. 1990-ben nyerte meg a Köztársasági Díjat, majd Bécsben is győzni tudott Hofgart Józseffel. 1991-ben már Vicen Pállal a kocsijában megnyerte a mai nevén Sprinter Kupát, majd az Őszi Kísérleti Versenyt és a Ménesek Díját is abszolválta, de nyert Jáder Lászlóval is, akivel a négyévesek pályarekordját futotta.

Romi Mms, Mitja Slavic olasz tenyésztésű, klasszis kancája, hazánkban rendkívül eredményes volt, három kiemelt versenyt is kétszer meg tudott nyerni, így a Köztársasági Díjat, a Sprinter Kupát és a Marschall József Emlékversenyt. Később franciaországi pályafutása alatt is remek eredményeket tudhatott magáénak.

Racerstina svéd tenyésztésű kanca, alig több, mint egy évet versenyzett hazánkban, ezalatt 2013-ban, Szűcs Attilával olyan idővel nyerte (1.15) a Köztársasági Díjat, amit csak tavaly tudott megdönteni Maugli (Joze Sagaj). Az új rekord 1.14.9.

Lester német tenyésztésű acélos mén, 12 évesen kezdte meg nagy menetelését hazánkban, ekkor nyerte meg először a Köztársasági Díjat, ezután még kétszer is diadalmaskodni tudott ebben a kiemelt versenyben, utoljára már 15 évesen! Ezeken kívül nyert még Őszi Kísérleti Versenyt, Pulay Kornél Emlékversenyt és 16 évesen be tudta húzni a Sprinter Kupát is.

SHARE THIS