/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Az ősz kiemelt versenyei; Sprint Nagydíj és Kölyök Derby Döntő eredmények

27-én pénteken egy hónap “kényszerpihenő” után, az eddigi októberi futamszámokat illetően rekord mennyiségű nevezővel, összesen tíz futamban álltak starthoz az agarak az Őszi Sprint Nagydíj és Őszi Kölyök Derby Döntő keretében. Az első hét futamban a sprintereké volt a főszerep, hisz ez a nap elsősorban róluk szólt, majd a Kölykök őszi Derby Döntő futamát követően két 480 méteres versennyel záródott az este. Délutánig még abban sem lehettünk 100%-ig biztosak, hogy lesz egyáltalán verseny, hiszen háromig erősen esett az eső, de ahogy azt már egy-két kivételtől eltekintve megszokhattuk az évek alatt, végül csak mellénk álltak az égiek és egy kifejezetten jól sikerült versenynapot élvezhettünk végig, melyet a hosszabb kihagyás és a napközbeni rossz idő ellenére meglepően sokan, bő 150-en szurkoltak végig.

Az első futamban S2/S3 kategóriában az eredeti programmal ellentétben sajnos csak négy agár tudott starthoz állni, mert egy közúti fennakadás miatt Dakota és Tereza nem értek oda időben.
Egy hosszabb kihagyás, mint ez is volt, kétféle képen sülhet el egy versenyagár életében. Vagy “túlpiheni” magát és nem tudja hozni az előzetes formát, vagy kifejezetten jót tesz neki a pihenő mind fejben, mind fizikailag. Ebben az esetben az utóbbi történt, hiszen White Lady egy elképesztő start-cél győzelemmel megszerezte idei első dísztakaróját, ráadásul megspékelve az eddigi legjobb befutási idejével, 17.09 (S1) -el.
Befutási sorrend: White Lady (4) – Káosz (6 – Reggie Junior (3)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Rácz Lottinak!

A második S2/S3-as futamban Lana volt az, aki White Ladyhez hasonlóan elsőként robbant ki a start boxból és egyre növekvő fölénnyel meg is nyerte a futamát, ránézésre minden különösebb erőfeszítés nélkül, így idén harmadik alkalommal dobogóra állhatott büszke tulajdonosai legnagyobb örömére. Befutási ideje: 17.05 (S1).
Befutási sorrend: Lana (6) – Irokéz (5) – Giselle (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Tóth-Buday Napsugárnak!

A harmadik futamban S1/S2 kategóriában egy nagyon szoros és izgalmas küzdelmet láthattunk Tornádó és Pedro között, melybe az utolsó métereken bekapcsolódott Veyron is olyannyira, hogy a két Homokvihar agár vitte el az első és a második helyet is. Tornádónak ez volt idei első győzelme, melyet eddigi legjobb idejével, 17.21 (S1) -el futott meg.
Befutási sorrend: Tornádó (6) – Veyron (1) – Pedro (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Szajka Kálmánnak!

A negyedik futamban szintén S1/S2 kategóriában álltak starthoz a versenyzők, köztük az egy versenyes Mary-vel és az abszolút újonc, Kenzoval. Mint azt a rendszeres olvasók tudják, személyes kedvenceim közé tartozik, amikor egy agár a debütálásakor nyerni is tud, amit Kenzo, ez a hároméves román tulajdonban és magyar tréningben lévő agár meg is tett első Kincsem Parkos szereplése során, méghozzá a nap első 16-os – 16.92 (S1) – befutási idejével.
Befutási sorrend: Kenzo (6) – Aventador (5) – Cherokee (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának, Tibi Popescunak és trénerének, Ganyecz Mihálynak!

Az este ötödik sprint futamában S1-es kategóriában indult el a hat versenyző. A kezdeti kisebb tülekedést és helycseréket követően a célegyenesre fordulva Gallardo magabiztosan átvette a vezetést a mezőny fölött, mellyel zsinórban másodszor dobogóra állhatott. És hogy még nagyobb legyen az öröm, a Homokvihar Kennel agarai nemcsak a győzelmet illetően dupláztak az este folyamán, hanem az egy futamon belüli első és második helyek elnyerésével is. A győztes befutási ideje: 17.06 (S1)
Befutási sorrend: Gallardo (5) – Hurrikán (1) – Hancock (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Szajka Kálmánnak!

A hatodik futamban szintén S1-ben egy újabb izgalmas versenyt láthattunk a tapasztalt Misa és a Kincsem Parkban ezúttal debütáló Van Basten között. Ők ketten kétszer is helyet cseréltek a futam során; Misa a második kanyarnál teljesen kihúzódott szélre, Van Basten pedig a belső íven kanyarodott, majd az utolsó métereken újra kívülről támadta Misát, akit azonban már nem tudott megfogni, így Misa Gallardohóz hasonlóan szintén duplázott legutóbbi, szeptemberi versenye után. Befutási ideje: 16.73 (S0).
Befutási sorrend: Misa (3) – Van Basten (6) – Fülöp (4)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Tőzsér Tamásnak!

A versenynap utolsó sprint futamában S0 kategóriában állt starthoz öt agár, Devon lejelentésre került. Reggie, a tavalyi év Magyar Derby győztese a tőle megszokott magabiztossággal startolt és szinte azonnal az élre is tört, majd méterről méterre egyre nagyobb fölényre téve szert megnyerte az Őszi Sprint Nagydíj nyílt osztályos futamát, méltó módon az este legjobb sprint idejével, 16.70 (S0) -el.
Befutási sorrend: reggie (2) – Willy Wonka (1) – Tamo Nyaki (4)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Papa Adriannak!

Az este fénypontja, a sokak által legjobban várt futam, az Őszi Kölyök Derby Döntő volt, melyen az egy hónappal ezelőtti Elődöntőkből tovább jutott hat fiatal mérte össze gyorsaságát, illetve a fentebb említett hosszabb kihagyással járó különféle következmények miatt ez a futam egy komolyabb megmérettetés volt a tréneri munkát illetően is, arról nem beszélve, hogy mind a hat agár átesett a kennel köhögésen, melyről korukra való tekintettel egyik tulajdonosnak sem volt még tapasztalata a felépülést és a regenerálódást illetően.
Egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy az indulók tökéletesen hozzák majd a papírformát (Bridie – Champ Junior – Pathera), azonban az utolsó méterekre Bridie szemmel láthatóan elfáradt, amit a végig a sarkában lévő Champ Junior természetesen ki is használt, így ő, a 2021-es év Magyar Derby győztes Champ kölyke méltán apja nevéhez, az Elődöntő után a Döntő futamot is megnyerte, megszerezve ezzel a 2023-as Őszi Kölyök Derby Döntő címet. Befutási ideje: 28.98 (AA0)
Befutási sorrend: Champ Junior (5) – Bridie (1) – Panthera (6)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Petz Lászlónak!

Az estét két 480 méteres futammal zártuk, melyből az első A1-es kategóriában indult el és amelyben három Kölyök Derby Elődöntős agár is indult, akik nem jutottak be a döntőbe; Ciklon, Tamo Blade és Bahama. Tamo Blade, aki az előfutamon, élete első versenyén negyedik helyezést ért el most már sokkal magabiztosabban futott és hamar átvette a vezetést, melyet egészen a célig tartani is tudott. A futam közben valamilyen technikai probléma miatt leállt mind az időmérő, mind a célfotó rendszer, így sajnos ebben a futamban a résztvevők nagy bánatára nem születtek időeredmények.
Befutási sorrend: Tamo Blade (2) – Ciklon (1) – Jelly Ryo (6)
Szívből gratulálunk tulajdonosának, Gálik Istvánnak és trénerének, Racsek Károlynak!

A záró futamban AA0/A0 kategóriában állt gépbe az este utolsó hat nevezettje. A startot követően, melyben nagyon szépen együtt indult meg az egész mezőny, Stacey már az első kanyar előtt átvette a vezetést és bár a futam alatt végig támadta őt Dark Star, megfogni nem tudta, így a sorozatnyerő Stacey, akit eddig csak Jill tudott legyőzni a nyíltosztályos agarak közül, újra győzni tudott, megszerezve ezzel idei ötödik 480 méteres versenyét. Befutási ideje: 28.53 (AA0)
Befutási sorrend: Stacey (1) – Dark Star (2) – Syd (6)
Szívből gratulálunk tulajdonosainak, Narcisa Izvorannak és Petz Viktóriának, valamint trénerének, Petz Lászlónak!

Képek: https://akutyafotos.hu/

SHARE THIS