/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Agreement most is csak sétált

Ezúttal sem volt ellenfele, könnyen nyerte a Farkas Ferenc Emlékverseny – Lovaregyleti Díjat Agreement. A Jazy Team fantasztikus négyévese végig kézből galoppozva, csak annyit adott ki magából, ami feltétlenül szükséges volt, ezzel pedig ötödik idei sikerét jegyezhette.

A kétévesek két fontos versenyében már korántsem a favoritok játszották a főszerepet. Az ARQANA – Kétévesek Kritériumában csakúgy, mint legutóbb, végig vezetve ért haza Sommerprinz, nyergében Fézer Ramóna ezzel első kiemelt sikerét ünnepelhette. A Kerekes Gábor Emlékverseny – Magyar Kétévesek Nagydíjában is jött a meglepetés, méghozzá Hala Hala jóvoltából, a Zsenerőz istálló reménysége szép hajrával terítette le istállótársát.

A vasárnap délutánból jelentős szeletet kértek maguknak a csikók, a program elején, a két nyeretlen összecsapásukat Pescara és Fabrizia abszolválta, mindketten bábolnai színekből futva. A szezon utolsó gyepes sprintje a Kerteskői Díj volt, ahol Canizares folytatta remek sorozatát és zsinórban harmadik versenyében sem talált legyőzőre. Kis pihenőjét követően könnyű első helyezéssel jelentkezett Merci Star, a szenttamási kanca erőltetés nélkül verte ellenfeleit a Rozsnyó fivérek Emlékversenyében. Három hete könnyed győzelemmel kezdte hendikep-pályafutását Passion of my Love, egy osztállyal feljebb sem okozott gondot számára senki, a látottak alapján még mindig maradhatott benne tartalék. Az esős délután végére egy kisebb hendikep maradt, ahol Molnár Orsolya idomítottjai domináltak, végül erős lovasával Speedy Gonzales tudta megszerezni az első díjat.

SHARE THIS