/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Avoiding Water visszavonul

Az elmúlt hétvégén utolsó versenyében láthattunk az utóbbi idők egyik legstabilabb telivérjét, hiszen a Jeney István Emlékverseny – Kincsem Park Díjában szerzett ezüstéremmel befejezte pályafutását Avoiding Water. A francia import a galloknál kezdte karrierjét 2020-ban, majd a kevésbé eredményes szezont követően, tavasszal került hazánkba a Székely istállóhoz és Maronka Gábor idomításában kezdte el bontogatni szárnyait. Másodjára már elveszítette nyeretlenségét, de igazán őszre érett be. Megnyerte a Seperate Opinion Díjat és második lett a Lovaregyleti Díjban, majd egyik leglátványosabb győzelmével – utca hosszal elszórva ellenfeleit – zárta az évet a Jeney-ben.

2022-ben ugyanott folytatta a pej herélt, győzelem a Tavaszi Hendikepben és a Bábolnai Díjban, a kettő között pedig legmagasabb formáját futva lett második az Igazgatósági Díjban. Ezzel a lendülettel a Derby napon a Honvédelmi Minisztérium Díját is behúzta, és bár Pozsonyban állva maradt egy kiemelt versenyben, topformáját megismételve egyik legnagyobb eredményét érte el a nemzetközi Kincsem Díjban, ahol ezüstérmet szerzett. Ezzel tulajdonképpen kibérelte magának a második helyet, a MAFE Tattersalls Díjban és a Lovaregyleti Díjban sem járt messze a sikertől.

Idén már nagy küzdelem árán, de begyűjtötte az Igazgatósági Díjat és dobogóra állt a Dióspusztai, valamint a Kisbér Díjban, múlt vasárnap pedig megszorongatta a cseh vendéget Whirl Wind Girl-t és emelt fővel távozott a Kincsem Parkból. Állandó lovasa Kolumbán Örs volt, két kivétellel minden alkalommal ő ült a már hatéves klasszis nyergében, aki 24 fellépéséből 8-at megnyert és 11.576.000 forintos életnyereménnyel vonul vissza.

Köszönünk mindent Avoiding Water, boldog nyugdíjas éveket!

SHARE THIS