A legfrissebb hajtók

A rövid holtszezonban játékos utazást tettünk, megnéztük, hogy az elmúlt 5 esztendőben, az összesítést tekintve mely hajtók voltak a legeredményesebbek az esztendő első két hónapjában. Hozzá kell tenni, hogy gyakorta csak február elején indult a szezon, ezért vettük statisztikánk alapjául a januárt és a februárt együtt. Annyi haszna mindenképpen lehet a rendhagyó statisztikának, hogy nagyjából láthatjuk, mely istállók vannak a leghamarabb talpon. A győzelmek számát vettük egyedül figyelembe a 2019 – 2023 közötti időszakban. Jó csemegézést kívánunk, és reméljük ez az összeállítás is növeli az „ügetőéhséget” január 13-ra!

  • Kolozsi László          13
  • Nagy Ferenc II.         13
  • Csordás Emil              9
  • Hajnal Tibor                9
  • Varga Sándor             9
  • Gyolai Zoltán              7
  • Horváth György          7
  • Vezér Emese              7
  • Weber Zsolt                6
  • Fazekas Imre              5
  • Komáromi Krisztina   5
  • Miskolcsi Valentin      5
  • Farkas György            4
  • Fejszés Kitti                4
  • Hegedűs Tamás         4
  • Horvatski, Antun        4
  • Lakatos Csaba           4
  • Goran Zolnaji             4

-kömi –

SHARE THIS