/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Favoritok a főszerepben a nyitónapon

Jó mezőnyök, kilenc futam, néhány izgalmas finis és helyenként komoly osztalékok. Elindult a 2024-es szezon, alig két héttel a fantasztikusan sikerült Ügetőszilvesztert követően. Az első nap legrangosabb futama az Évnyitó Díj részben a december 31-i Lovaregyleti Díj visszavágóját hozta, ezúttal az idomárjával futó Coach Degli Dei volt az erősebb, és szép küzdelmet követően utasította vissza Catania R. támadását.


A Megnyitó Verseny is izgalmas csatát ígért, mely végül tulajdonképpen elmaradt, mert az optimális versenyt futó Csábító R. hasonlóan magabiztosan ért haza, mint az év végén. A délután talán legjobban várt futama volt a Kézműves Hendikep, ami sport- és fogadási szempontból is erősnek tűnt. Szerencsére a futamtól azt kaptuk, amit vártunk, Szilvás tudott ráduplázni friss győzelmére, mögötte szinte egyszerre érkezett a célba a masszív üldözőboly, élén Zentével. Nagy Ferenc II. és az istálló dupláját Cunami hozta a program végén, a hatéves szinte letávolozta ellenfeleit a Követ Hendikepben. Remek napja volt Papp István és Milan Kovacevic lovainak, mindegyikük döntős helyen ért célba, a Közlegény Díjban Edoardo Ama szállította a félig-meddig kötelező elsőséget. A nyeretlenek táborából a favorit Zaira LV lépett ki a nap első felében, a román hároméves tetszés szerinti könnyedséggel oldotta meg ezt a feladatát. Szintén nem volt meglepetés Ambrosia Gielle sikere a Khán Hendikepben, a rutinos kanca osztálykülönbséget igazolva sétált haza. Etalon N tartja remek formáját, sőt, folyamatosan javul, a Kapos Díjban egészen szoros befutót követően, de végig vezetve nyert újabb versenyt és lépett feljebb egy szintet. Kevesen számítottak Apollo Creed-re a Keresztapa Hendikepben, akik viszont így tettek, jól jártak, magas osztalékokat hozott a remek képességű nyolcéves első helyezése, melyet ráadásul topformával, 16,6-ot ügetve realizált.


Ebben az évben napi különversenyt is hirdettünk az idomárok között, az 50.000 Ft-ot érő első helyezést a nyitónapon Nagy Ferenc II. szerezte meg, lovai 17 pontot gyűjtöttek, Szilvás és Cunami öt-öt pontja jelentette a mérleg nyelvét. A napi győztest nagyon szorosan követi Papp István és Kolozsi László párosa 16 és 15 pontot szerezve, ők 30.000 Ft, illetve 20.000 Ft plusz díjazásban részesülnek.

Folytatás bő két hét múlva, 28-án, vasárnap, a Prix d’Amerique délutánján!

SHARE THIS