/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Gyász, Hazai galopp hírek / 0 comments

Elment Uri Mihály

Uri Mihály
1953 – 2024

Elhunyt a hetvenes és nyolcvanas évek meghatározó lovasa. Az alig 150 centi magas fiúra felfigyelt valaki: ,Na ez zsokénak való”. S történetesen ez a valaki ismerőse volt a sikeres versenylovasnak, Gelics Mihálynak, így szerencséje volt a kis „Pumának” – ez volt a beceneve.
Imperiál lovasa, Gelics szárnyai alatt tette meg az első lépéseket, ő tanította meg lovagolni. 1969-ben nyerte meg első versenyét Ijedelem nyergében, ekkor már Gelics idomárként működött és segítette a pályáját. 1971-ben a hasznos lmmunissal több versenyt nyert és vele nyerte meg negyvenedik versenyét, ami akkor nagy szónak számított.
1974-ben Kováts Lászlóhoz került, ahol több remek ló fűződött nevéhez: Néma Levente, lnocent és Tetszetős. 1978-ban Vinnai András istállójába került, ahol Parafa nyergében klasszikus versenyt nyert, a Magyar St. Legert. Sok szép győzelem fűződik a nevéhez, ilyenek Álnokkal aratott sikerei is.
Remek adottságai ellenére az elnehezedés őt sem kímélte, így negyven évesen 248 győzelemmel a háta mögött visszavonult a lovaglástól.
Nem szakadt el a galoppsportól és a közönségtől. Hosszú évekig barátai társaságában kint volt a versenyeken.

A Kincsem Park osztozik a család fájdalmán, Isten veled Puma!

SHARE THIS