Névadó lovak

A szombati napon négy emlékversenyt rendezünk, emléket állítva három szakembernek és egy tősgyökeres ügetőrajongónak, akik életük során, a maguk módján támogatták, segítették szeretett sportjukat, az ügetőt. Róluk, illetve kedvenc lovaikról neveztük el a futamokat.

Izgi pm. – Vezér Ferenc saját tulajdonú, kedvenc lova volt. Versenyeiben ugyan nem alkotott maradandót, de annál nagyobb becsben volt tartva, igazi kedvence volt gazdájának.

Derengő pk. – Tolnay László legeredményesebb idomítottja Rádiházán látta meg a napvilágot. Pályafutását Soós Imre II.-nél kezdte, de négyévesen már nála állt. Hétéves koráig versenyzett, mely idő alatt 26 versenyt nyert, ezekből három kiemelt volt. Baka Hendikep 2001-ben mindössze négyévesen, érdekességképpen megjegyezzük, hogy a II. helyezett Uriember is az ő idomítottja volt. Következett a Májusi Nagydíj 2002-ben, majd szintén 2002-ben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter Díja. Győzelmein kívül több kiemelt versenyben volt helyezett. 2004-ben fejezte be versenykarrierjét és került Bagó Lajos ladánybenei farmjára, tenyésztésbe, mely idő alatt hat csikónak adott életet, köztük a kitűnő Őrangyalnak (14.8-as rekord) és a klasszis Merengőnek (13.6-os rekord), aki többek között Derbyt nyert, de Nagyszájú-t (1.18.7-es rekord) se feledjük, aki két kiemelt versenyben győzött.

Cinema stpm. – Rádiházán született, kezdetben Bisbac Dániel lova volt, majd négyéves korában, 2000 novemberében került Tolnay Lászlóhoz, akinek igencsak a szívéhez nőtt ez a sötétpej mén. Kiemelt versenyt ugyan nem tudott nyerni vele, de a nála eltöltött alig több mint egy év alatt tizenötször győzött, melyekből tizenháromszor együtt fordultak vissza elsőként. Pályafutása alatt 21 versenyt nyert és mindössze ötévesen, betegség miatt kellett befejeznie azt.

Elefánt stpher. – Vicen István kedvenc, saját tenyésztésű lova volt. Kilencéves koráig versenyzett, mely idő alatt kiemelt versenyben ugyan nem tudott győzni, de a Négyévesek Nagydíjában szerzett egy értékes III. helyezést, viszont a napi főfutamokban és hendikepekben, összesen tizenegyszer fordult vissza nyerőként.

-FL-

SHARE THIS