Pozsonyi Turf Gála – magyar résztvevőkkel

Június 2-án, vasárnap rendezik a szlovák versenyüzem legnagyobb eseményét, a 45. Turf Gálát Pozsonyban, amelyen négy telivér képviseli a magyar színeket.

A nap legrangosabb nemzetközi versenye 17 órakor a 40. Veľká cena Slovenska Raiffeisen Bank International lesz, amelyben starthoz áll a 2023-as esztendő “Év Lova”, Agreement is. A négyéves és idősebbek számára 2400 méterre kiírt és 32 ezer euróval dotált, Group III-as megmérettetésen tizennégyen indulnak. Az immár az INTERGAJ istállónál, Csontos Pál idomításában készülő sárga klasszis nemrég egy második hellyel tért vissza a Bábolna Díjban, most pedig újra top szinten bizonyíthat, Stanislav Georgievvel. A mezpny erősségét jól jelzi, hogy a régió legjobbjai jöttek össze, köztük a tavalyi ezüstérmes Rex of Thunder (Michal Demo), a 103. Cseh Derby-győztes Abha (Tomáš Lukášek) és a hazai rajongók számára is ismerős, korábbi Cseh Derby és Kincsem Díj nyerő Opasan (David Liška).

A másik kiemelt a Listed kategóriás 40. Cena Ministerstva pôdohospodárstva a rozvoja vidieka SR (A Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának Díja), amelyet 16:20-kor a hjáromévesek futnak 1200 méterre, 20 ezer euró összdíjazással. Itt indul Csontos Pál másik trenírozottja, az elmúlt évet a Kerteskői Díj megnyerésével és mesterhármassal befejező Canizares. A pej mén lovasa ismét Stanislav Georgiev lesz, ellenfelei között pedig egy ismerős nevet is találunk, az Overdose Díjban harmadik, a Tour To Paris Díjban harmadik Drish Venture (Radek Koplík).

A nap elején, 14:30-kor futják a szintén Listed kategóriás Cena Raiffeisen Bank International – 40. Cena Scottish Riflat a négyéves illetve idősebb lovak. Az 1800 méterre kiírt és 16 ezer euróval dotált megmréettetésen ott lesz a HJ Racing Team kiválósága, a Kincsem Díjba negyedik, nemrég a Székkutasi Díjat behúzó Guilin. Miroslav Jovanovic idomítottját ezúttal Djordje Perović üli, tizenegy rivális ellen.

A délután zárása sem telhet magyar érdekeltség nélkül, 18:15-kor egy 1700 éterre kiírt és 3000 euróval dotált, harmad kategóriás hendikepben láthatjuk a még nyeretlen dióspusztai tenyésztést, Romarris-t. Paizs Gábor idomítottja Gönczi Rebekát viszi a hátán, 2,5 kiló engedménnyel.

 

A pozsonyi gálát megelőzően azonban még Prágára is érdemes figyelni, hiszen június 1-jén, szombaton rendezi a cseh versenyüzem a következő galopp napot, egy magyar lóval az indulónak adottak listáján. 15:30-kor a a klasszikus mérföldes, 150 ezer cseh koronával összdíjazott, I. Kategóriás 20. Conseq Cena Nory Jeane-ben érdekelt Bakos Eszter idomítottja, Szofia. A Fortuna istálló háromévese Martina Havelková vezetésével indul, de a legalacsonyabb, 52.5 kilós súllyal.

Mindankinek sok sikert kívánunk, reméljük szép eredményekkel képviselik Magyaroroszágot!

SHARE THIS