FEGAT Férfi Európa Bajnokság Belgiumban

A FEGAT szervezésében idén, július 13-17 között, Belgiumban kerül megrendezésre a férfi amatőr hajtók számára az Európa Bajnokság. A korábbi nevezéssel ellentétben Tänczer Tamás helyett, a szintén tehetséges és rutinos, Hegedűs Sándor fogja képviselni a magyar színeket.

Elsőként hétfőn, Oostende-ben fog harcba szállni a jobbnál jobb helyezésekért, ahol két futamban is képviseli majd a magyar színeket Hegedűs Sándor. Először a 14:20-as kezdetű, 2050 méteres versenyben láthatjuk őt és 12 ellenfelét, ahol a 12-es startszámú Ilek Castelets lesz a társa, majd 1 órával később a 2300 méteres versenyben a szintén 13 indulós, Prix Eurotierce elnevezésű összecsapásban, a 13-as számú Kansas de Banville-t fogja hajtani.

Következő nap, azaz július 16-án kedden szintén két alkalommal, PMU futamokban fog hajtani Hegedűs Sándor, ekkor már Mons pályáján. A versenynap 2. futamában, 2300 méteren fog indulni a 6-os számú Nero Ter Putten-t hajtva, melynek várható startideje 11:52 lesz. Nem sokkal később, az EB utolsó pontszerzésre alkalmas futamában,  12:56-kor vezeti fel a startautó utoljára a magyar amatőrt. Ekkor szintén az első sorból fog indulni, a 4-es számú Janvier De Celles társaként.


Sok sikert és eredményes szereplést kívánunk!

SHARE THIS