A Donau Derby elé…

Érdemes áttekinteni, hogy az igazán unikális, 2400 méteres Donau Derby kiket is szólít a startjához, azaz mely lovak kaptak nevezést az igazán izgalmasnak ígérkező versenyre.Mi most az esetleges hazai indulókat vesszük górcső alá.

Csontos Pál:

Géza kívánkozik mindenképpen az élre a tréner 4 nevezettje közül. És nemcsak azért, mert megnyerte a 102. Magyar Derbyt (nota bene ez is épp elegendő lenne ahhoz, hogy vele kezdjük a felsorolást), hanem azért is, mert egyértelműen ő korosztályának legjobb lova. A Kékszalagban futotta 71-es topját, de biztos egy hosszas nyerését figyelembe véve jóval többet is tudhat annál az idei Nemzeti Díj, Alagi Díj és Derby-nyerő mén.

A Csontos-Georgiev tandemtől még két Derby résztvevő indulása várható: akkor, abban a versenyben Hermion jó 4. lett, alig több mint 2 hosszra Gézától. Ehhez 67 ½  -es számot adott, ami élete legjobbja. Valószínűleg most is Mounir Madihi üli majd, és minden bizonnyal tovább jöhet előre a Donau Derbyben.

A Csontos menedzsment 4. indulója Tervel Han lehet. Ő idén kétszer futott, abból nyert egy nyeretlent, illetve azt követően, június 29-én lemaradt egy 2000 méteres pozsonyi versenyben. Itthoni legmagasabb száma 59, így nem tűnik nagy sansznak a SANDROVO istálló lova. Kérdés persze 400-al hosszabbra mekkorát tud javulni?

Molnár Gyöngyi:

Flying Aquangel jó 3. lett a Derbyben, 2 hossznyira Gézától, és egy hosszra Tunéziától. A szürke mén ugyanazt a 69-es számot jelezte, mint amivel az Alagi Díjban – szintén Géza mögött – 2. helyezett tudott lenni. Trénere szerint még mindig egy „nagy gyerek”, ami azt is jelenti, hogy azért ő futásról futásra komolyodni fog várhatólag. Balogh Levente, a tulajdonosa itt is egészen biztosan győzelmi álmokat szövöget – talán nem is megvalósíthatatlanul?

Pap Gabriella:

A szintén 4 nevezettel bíró trénerasszony mindkét Magyar Derby indulóját jelölte a versenyre: Pour Conquerir sokáig mutatkozott ott, látszott, hogy van benne fantázia, ám az is, hogy az a társaság erős neki, ezért végül csupán a 7. lett, 67-es számmal, amivel viszont még így is több, mint 10 kilót rátett addigi topjára

Kovács Sándor:

Tunézia nagyon elismerésre méltón futva lett 2. a Magyar Derbyben, 1 hossznyira Gézától. A kiváló kanca 68-at mutatott, ami élete legjobbja. Könnyen lehet, hogy most még jobb lesz. Eddigi 7 futásából 3-szor mázsálhatott vele vissza nyerőként aktuális lovasa. Látszik, hogy nagyon jó versenyző, ha kicsit puhul a pálya, még erősebb lehet.

Vampa di Bocca a kiemelt kancaversenyek állandó résztvevője, aki nemcsak elindul, de ezekben rendszerint dobogón is végez. Legjobbját az Erzsébet Királyné Díjban mutatta, ahol 2.-ként 61-es számot adott. Talán tréningtársánál gyengébb, ugyanakkor rendkívül kíváncsian várjuk versenyét, hogy mire is jut másfél mérföldön? Hogy a távval nem lesz gondja, azt a Magányos Díjban jelezte, ahol 3. lett.

-Kömi-

SHARE THIS