/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

A régi legjobbjai nem hibáztak, mindhárom nagydíjat elvitték

Az éves versenynaptár legrangosabb megmérettetéseit rendeztük vasárnap a Kincsem Parkban, ahol a nemeztközi lóverseny hétvége keretein belül, a hazai idomításban álló telivérek a régió klasszisaival mérhették össze erejüket.

Elmaradt a triplázás a Tattersalls – Overdose Díjban, ahol a kétszeres címvédő Vain Hope (Stanislav Georgiev) minden igyekezete ellenére is, csak harmadik lett. Némileg meglepetésre Cunami (Benkő Ádám) volt a futam üde színfoltja, aki próbálta megszorongatni lengyel riválisát, de az utolsó métereken Moonara (Alberto Sanna) magabiztos győzelmet aratott. A Salih Pavac idomításában lévő négyéves sárga kanca, ezzel eddigi legjelentősebb trófeáját gyűjtötte be.

A mérföldes nagyágyúk hagyományosan az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban feszültek egymásnak, és sokáig úgy tűnt, itthon tarthatják a kupát. A hajrában Dark Blue Sky (ifj. Kozma István) robbantott, de még nála is frissebb volt a szlovák vendég, Manatan (Jirí Plaík), így másfél hosszal hagyta maga mögött üldözőjét, akit Exact (Radek Koplík) követett a célban. Érdekesség, hogy Zuzana Kubovicová trenírozottjának ez mindössze a másik győzelme eddigi karrierje alatt, amelyre közel másfél évet kellett várnia.

A nap csúcsversenye természetesen ezúttal is a Kincsem Díj volt, 2400 méteren. A közelmúltban többször is cseh siker született és erre most is jó esély volt, lévén, hogy két mén is érkezett tőlük. A topfavorit Rex Of Thunder (Michal Demo) forma alatt futott és nehezen ért fel a dobogó alsó fokára. Honfitársa, Gasparini (Jirí Palík) viszont annak ellenére is parádésan finiselt, hogy sokáig zsákutcában volt a hajrában. Bár St. Pantelon az utolsó méterekig vezetett és úgy tűnt hazai győzelmet ünnepelhet a publikum, de a másik cseh vendég le tudta takarni és tovább folytatta nyerő szériáját. Legutóbb 2021-ben Markoni LP győzött cseh színekben, így három év után került hozzájuk ismét a legrangosabb díjunk.

A leglátványosabb küzdelmet egyébként a 2400 méteres Magyar Kancadíj hozta, amelyben Hermion (Stanislav Georgiev) előtt Lady Lilibetrage (Alberto Sanna) és Tunézia (ifj. Kozma István) vívott heroikus csatát az aranyért. Kovács Sándor idomítottja idén minden nagydíjban a főszereplők között volt, és régóta esedékes kiemelt győzelmét gyűjtötte be.

A keret program is bőven tartogatott izgalmat, Centaine de Thiry a Blaskovichban, Campbell a Szabó József Pöri Emlékversenyben, Itonda a Goodwood Hendikepben, Balu Bel pedig a Tápiószentmártoni Hendikepben ért haza elsőként. A Nemzetközi Amatőrversenyt Galiaspeed és Májer Cintia nyerte meg.

Folytatás szeptember 15-én vasárnap, a Seperate Opinion Díjjal!

SHARE THIS