Nagyon úgy fest, hogy a címben szereplő felvetésünkre „Igen!” lesz a válasz, hiszen a hazai zsoké championátusért folyó küzdelemben újfent ugyanaz a 3 név virít az élen, mint az előző két esztendőben is. Tavaly Stanislav Georgiev bizonyult a legeredményesebbnek, őt ifj. Kozma István követte a ranglistán, míg két évvel ezelőtt „Kiskozma” ért haza, míg a bolgár származású versenylovas követte őt a sorban. Ami külön érdekesség, hogy 2022-ben és 2023-ban is Suták Csenge végzett mögöttük a képzeletbeli dobogó legalsó fokán.
Az állás jelen pillanatban Georgiev – ifj. Kozma – Suták sorrendet mutat, és nagy valószínűséggel ismét ők lesznek legelöl. Mindenesetre emlékezzünk arra, hogy tavalyelőtt óriási volt a csata hármójuk között, gyakorlatilag az utolsó nap előtt sem volt semmi sem biztos.
A mostani állás szerint, akkor amikor már csupán két versenynap van hátra, talán a legtöbben a 4-, illetve 10 egységgel vezető Georgievre voksolnának, de még bármi lehet, különösen annak fényében, hogy a championátusért december 31-ig küzdenek. Igen, a külföldi sikerek is beszámítanak, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy a zárónapon tutira végeredményt hirdethetünk majd.
Persze kiváló hölgylovasunknak, Suták Csengének is törnie kell magát, hiszen a bronzért ott lohol a nyakában a Jaroslav Línek, Gönczi Rebeka, Jozef Parigál, Monir Madihi, Kelemen Zénó, azaz parádés a csata lovasaink között.
Nézzük az élcsoprtot, győzelmeik, 2.-, illetve 3-6. helyezéseik tekintetbe vételével, a külföldi sikereket is a rangsorba foglalva:
- Stanislav Georgiev 24 – 18 – 43
- ifj. Kozma István 20 – 15 – 47
- Suták Csenge 14 – 17 – 66
- Jaroslav Línek 13 – 16 – 28
- Gönczi Rebeka 11 – 13 – 38
- Jozef Parigál 11 – 8 – 27
- Monir Madihi 10 – 10 – 43
- Kelemen Zénó 10 – 7 – 53
-kömi-