Az év és egyben a 2024-es szezon utolsó előtti versenynapjára készülnek az ügetős szakmabeliek, december 21-én, szombaton, amely napon 68 ügetőló és hajtóik (a kvalifikációs-és próbafutammal együtt) várják, hogy csatázhassanak az dobogós helyezésekért.
A részletes program ITT érhető el.
A nap első versenye a Segédhajtó Kupa VI. futama lesz, ahol eldől ki lesz a kupasorozat győztese. Kis mezőny révén szinte bármilyen befutási sorrend elképzelhető, ahol nBig Ben Pax (Erdei Péter), Vakarcs RG (Dukai Tamás) és Ducks (Horváth Lilla) triója közül kerülhet ki a nyerő páros.
Sok esélyes versenyre van a kilátás az Adventi Díjban is, hiszen akár Fabio (Angyal Andor), akár Feeling Great BD (Kolozsi László), Fess Fiú (Horváth Zoltán) vagy Farkasfog (Hajnal Tibor) is dobogós helyezést szerezhet.
12:20-kor már az ifjonc ügetőké lesz a főszerep a Nyeretlen Kétévesek Versenyében, ahol a legutóbb ezüstérmet szerző Gloria Estefan A.T. (Branko Skenderovic) itt már egy győzelemmel vigasztalódhat. Gingerly KJ (Angyal Andor) és Glitter Lady (Komáromi Krisztina) szerepeltek már eredményesen, így itt is számítani kell a jó futásukra.
Ezt követően 12:40-kor egy bemutató ügetőlovagló futam fog következi hét résztvevővel. Majd a nap negyedik hivatalos versenyében is népes mezőny áll starthoz, ahol a múlthéten próbafutamozó Carlos Fox (Nagy Ferenc II.) lehet a fogadók kedvence. Új tréningből még Firefly Shadow (Dukai Tamás), képessége alapján Universal Boy (Gyolai Zotán am.) és idomárja kezében Anikó (Weber Zsolt) is dobogón végezhetnek.
A fordulóstartos Jégvirág Hendikepben az élről forduló Donia d’Aunay (Weber Zsolt) megszerezheti idei második győzelmét is. Ha a szerencse is végre Finiselj! (Fejszés Kitti) mellé állna, megnehezíthetné a favorit dolgát, csakúgy, mint Magic Bucks (Kackó Edit).
A nap hatodik versenye is egy fordulóstartos futam lesz, a Téli Díj, ahol ráduplázhat legutóbbi könnyed győzelmére Escobar (Dukai Tamás). Közeli esélynek számít még a folyamatosan jól teljesítő Full Speed (Lakatos Csaba), Eperke (Nagyváry Andrea) és Eccelenza (Horváth Lilla) is.
14:30-kor startol el a Decemberi Amatőrverseny Díj, amelyben német vendéghajtójával, Eastwood (Dr. Marie Lindinger) győzelme tűnik a legvalószínűbbnek, de megnehezítheti a favorit dolgát még Csábító R. (Takács Eszter Cseperke) és In Love Danover (Pekker György) is.
A szombati nap záró versenye a fordulóstartos Karácsonyi Hendikep lesz, ahol idomárja kezében múltheti második helye után itt már megszerezheti esedékes győzelmét Berill Lady (Budai Attila). Adamo Fling (Csordás Emil) rendre jól szerepel ezekben a versenyekben, így térhátránya ellenére számít, csakúgy, mint a kedvező beállításba került Ambrosia Gielle (Varga Sándor) és élről fordulva Dumbledore (Nagyváry Andrea).