Vasárnap folytatódik a szlovák galoppszezon, a második versenynapon pedig ismét három magyar lónak szurkolhatunk, akik ráadásul kiváló sanszként várják majd a rajtot.
Mindhárman a champion idomár Csontos Pál istállóját képviselik, nyergükben pedig természetesen kivétel nélkül a szintén regnáló bajnok Stanislav Georgiev fog ülni. Időrendi sorrendben haladva a program közepén, 15:30-kor Wolf of Wallstreet lép először pályára egy 1400 méteres, 4.000 euróval dotált, II. kategóriás hendikepben. A négyéves és idősebb telivérek számára kiírt futamban magas súlya ellenére az esélyesek közé tartozik a német import, hiszen a tavalyi évet bombaformával zárta, a Szunyogh István Emlékverseny Hendikepben nagyon magas, 69-es számmal diadalmaskodott. Az ”S.S.Juniors Club” ötévese 2024-ben összesen három győzelemig jutott, ha idén már elsőre formát fut, könnyen lehet, hogy folytatja remeklését külföldön is. Ami némiképp ellene szól, hogy nyolc ellenfele közül több ló lábában van már verseny.
Wolf of Wallstreet
Fél órával később, azaz 16:00-kor a Hungaro Racing Etemovic újabb reményteljes háromévese, Fight For Glory kezdi meg idei szereplését, egy 1800 méteres, III. kategóriás korteher versenyben. A francia tenyésztésű mén kizárólag évjárattársaival méri össze erejét, a 3.000 euró összdíjazású összecsapáson pedig tréningtársához hasonlóan neki is nyolc riválisa lesz. Tavaly október végén 1600 méteren tetszetős stílusú győzelemmel mutatkozott be a Romanised utód, az alapján favorit lehet Pozsonyban is, ráadásul előnevezték a Nemzeti Díjra, így vélhetően nagyobb feladatokat szán majd neki a menedzsment.
Fight For Glory
Végül, a nap utolsó szakaszában, egészen pontosan 17:00-kor a Golden Sea istálló négyévese, Grande Boy fog starthoz állni egy IV. kategóriás, 1700 méteres korteher versenyben. Az ír tenyésztésű herélt a két másik magyar delegálthoz hasonlóan szintén biztos sikerrel zárt ősszel, beállítása pedig most sem tűnik rossznak, ennek okán neki is juthat főszerep a tíz lovas mezőnyben.
Kitűnő előjelekkel várhatja tehát a vasárnapot Csontos Pál, a kezei alatt készülő trió tagjai egyaránt a top esélyesek között lesznek számon tartva. Bízunk benne, hogy a nyitónapi két ezüstérem után, másodjára már összejön minimum egy arany is az istállónak. Az élő közvetítést IDE kattintva fogják tudni elérni, a stream kora délutántól lesz elérhető.
Sok sikert kívánunk!