Takács Eszter Cseperke tavalyi évét megkoronázta az Amatőrhajtó Champion-i cím, valamint az Amatőr Kupa győzelem, 2025-ben pedig a Női Amatőrhajtó Európa Bajnokságon szerzett bronzérmével „menetelt tovább” az álomlétrán.
Ahogy korábban megírtuk, május 1-4. között Hollandiában került megrendezésre a 2025-ös Női Amatőrhajtó EB, ahol a magyar színeket Takács Eszter Cseperke képviselte. Elsőként május 2-án, Alkmaar pályáján két alkalommal is hajtott, ahol először az 5. helyen ért célba Mea Fantasy-t hajtva, majd egy órával később Newton Renka-t sikerült győzelemre vezetnie a nap hatodik futamában. Ezen remek eredmények tekintetében nem meglepő, hogy hármas holtverseny alakult ki Magyarország, Norvégia és a rendező ország, Hollandia között az első helyet illetően.


Egy nappal később, így még nagyobb reményekkel ült sulkyba Csepi a leghíresebb hollandiai pályán, Wolvegán. Itt szintén egy esélyesebb és kevésbé sanszos lovat sorsoltak ki számára. Elsőként Lune de Memartin-t hajtott dobogós helyre, hiszen szoros célfotóban, de a harmadik helyen ért célba párosuk. Nem sokkal később a 10-es starthelyről vágott neki a legutolsó megmérettetésnek a magyar trikolor, ahol az esélytelenek nyugalmával indulva végül két lovat sikerült megelőznie Csepinek és Jor di Grou-nak.


Összesítésben az Európa Bajnok személye nem volt kérdés, hiszen Norvégia képviseletében, Silje Eilersten emelhette magasba hazájának a zászlóját. Őt Angelique Scotti követte Svájcból, akitől mindösszesen két pontra lemaradva, Magyarország következett Takács Eszter Cseperke bravúrjainak köszönhetően.
Ezúton is gratulációját fejezi ki a Kincsem Park Cseperkének és mindenkinek, aki hozzásegítette ehhez a fantasztikus eredményhez.
Fotó: MBFotos.nl, Noordtrot.com, FEGAT, Jeles Anna