Goran Zolnaji – Cardenas Baba: Abszolút előnyére vált a környezetváltozás, amely az egész napos karámban létet és az erdős területen való tréningezést jelenti. Nagyon jól érzi magát, amely a munkáin is meglátszik, teljesen elégedett vagyok a formájával. Erősek az ellenfeleket, de kedvező startszáma révén bízom a jó futásában, amely vélhetőleg egy pénzdíjas hellyel fog járni.
Boris Vukosavljevic – Dustin Jet: Olasz tenyésztésű idomítottam formájára nem panaszkodhatok, minden távon eredményesen teljesít, ezért is döntöttünk az indulás mellett. A 2-es starthely mindenképpen mellettünk szól, így egy dobogós helyezéssel elégedettek lennénk.
Veljko Mazsity – Bonaparte Boss: Az idei szezonban eddig fantasztikus teljesítményt nyújtott. A hosszútávú, Dr. Borostyánkőy Tamás Emlékverseny szerzett ötödik helye után is folyamatosan jól és jókedvűen dolgozott, így bízom eredményes szereplésében.
Robert Gramüller – Uccellone: Utolsó bécsi startja alkalmával fantasztikus formáról adott tanúbizonyságot. Véleményem szerint ezt a teljesítményt most is tudni fogja produkálni, így mindenképpen döntős futást várunk tőle.
Zvonko Osterc – Denalda Op: Erős ellenfelekkel állunk szemben, akik közül a német vendég Uccellone és a tavalyi Derby győztes Enjoy harcára számítunk. Ha idomítottam nem hibázik, tisztes helyállást várunk tőle.
Balogh Bernadett – Palace Bo, Enjoy: Idén végig jól teljesített, jól összeszokott párost alkotnak hajtójával, azonban nincsenek könnyű helyzetben, de jó futást várunk tőle. Enjoy a legrosszabb startszámmal vág neki a versenynek, illetve egy erős ellenfelet is kapott, de bízunk a jó futásában.
Lakatos Csaba – Zacapa U.S.: Remek időt futott a Pulay Kornél Emlékversenyben. Munkáival azóta is elégedett vagyok, illetve legutóbbi teljesítményén tovább javíthat, hogy most 100 méterrel rövidebb a távon indulunk így bízom eredményes szereplésében.