Augusztus 20-án ismét élettel telik meg a lóversenypálya Bogárzón. A Szent István napi lóversenyre színes programmal készülnek a szervezők a kilátogató családok tagjai számára.
A tavalyi sajnálatos kihagyás után tovább folytatódik a félévszázados hagyomány, ismét lesz Szent István napi lóverseny, melyre a szervező Orosházi Lovas Egyesület gazdag programot állított össze. Főként a hagyományos program elemek várják a látogatókat, de idén is gondoskodtak olyan látványosságról, amilyen még nem volt a bogárzói pályán. Kulik Ferenc, a szervező egyesület elnöke elmondta, a program összeállítása során idén is több szempontot kellett figyelembe venniük.
– Először is két részre kell bontanunk a napot, lovas versenyekre és kiegészítő, szórakoztató programokra. Mindkettőnél azokat az elemeket helyeztük előtérbe, amelyek az előző években a legnépszerűbbek voltak. Fontos szempont a hagyományok folytatása, illetve, hogy a kilátogató családok minden tagja megtalálja a számára legszimpatikusabb programot, mindenki érezze jól magát nemzeti ünnepünkön – kezdte az elnök.
Érdemes lesz korán kelni, hisz már reggel kilenckor elkezdődik a műsor az Orosházi Kutyakiképző Iskola, minden évben látványos és érdekes bemutatójával. Fél tíztől indulnak a versenyek is. Elsőként természetesen fogathajtás, melyet az egyesfogatok, póni kettesfogatok kezdenek, majd színre lépnek a kettesfogatok, a Koncsek Gábor Emlékverseny keretében. A tervek szerint 11.15-kor startol a nap első póni galopp futama, mely minden évben izgalmas versenyt hoz. A pónik után látványos bemutatóval kedveskednek a szervezők a közönségnek. A világhírű Puszta ötös lép színre és még dél előtt lefutják a nap első ügető futamát is, az 1800 méterre kiírt Nagy László Emlékversenyt.
Minden augusztus huszadikai lóverseny egyik leglátványosabb versenyszáma a négyesfogatok akadályhajtása, amikor nem csak a profi hajtásoknak, de a csodás négyesfogatok impozáns látványának is tapsolhatunk. Ez következik az ügető futam után, majd két nagyszerűnek ígérkező bemutatóval folytatódnak az események. Csikósok érkeznek és mutatnak hivatásukkal kapcsolatos csodás dolgokat, illetve régen rendszeresek voltak az ugróversenyek is Orosházán. Sokan még szurkolhattunk ezeken, de sokan vannak, akik csak elmondásból képzelhetik el milyen volt. Éppen ezért nagy érdeklődésre tarthat számot a csikósok után érkező ugró bemutató is.
A bemutatók után ismét ügető futam következik a budapesti Kincsem Parkból ismert lovak és hajtóik részvételével, majd egy városunkban is népszerű galopp futamon, a gazdaversenyen szurkolhatunk. A gazdaversenyen hobbiból tartott félvér lovak mérik össze erejüket. A két futam után ismét két bemutató érkezik. A lovassportok királynője, a díjlovaglás mutatkozik be egy szép bemutató erejéig, majd újra megcsodálhatjuk a Puszta ötös bogárzói kűrjét. Körülbelül fél négykor következik a póni galopp verseny második futama, majd a nap harmadik ügető versenyét láthatja a nagyérdemű. Ezek után ismét a fogatok, a fogathajtók lépnek színre, mégpedig a kombinált hajtás versenyszámban.
A szervezők természetesen gondoltak a gyermekekkel érkező családokra is. A kicsik ingyenesen használhatják az ugrálóvárakat, részt vehetnek póni lovagláson, kocsikázáson, rendelkezésre áll a lufihajtogatás, de készíttethetnek arcfestést és részt vehetnek a játszóház kreatív tevékenységében, a felnőtteket pedig étellel, itallal és kirakodóvásárral várják. És ami szintén lényeges: A Szent István napi lóverseny programjai ebben az évben is ingyenesen látogathatók.
Forrás és fotó: Oroscafé