2025. szeptember 6-a minden szakmabeli és nem szakmabeli ügető rajongó számára emlékezetes marad a döbbenetes tudással megáldott Enjoy-nak és Fazekas Imrének köszönhetően.
A Kincsem + Tuti – Marschall József Emlékversenyben, ugyan „csak” második helyen értek célba, azonban a 1.12,3-as teljesítményüknek köszönhetően, Balogh Bernadett által idomított ügető több, történelmi jelentőségi címet is bezsebelt. Enjoy nem csak korosztályos pályarekordot állított fel 1.12,3-as idejével, hanem magyar lóként minden idők leggyorsabb magyar tenyésztésű ügetője lett, valamint minden idők legtöbb életnyereménnyel rendelkező magyar ügető lova is lett egyben 28 885 000 Forintos keresetével. Ezzel a Hico istálló 8 éves klasszisát, Bonaparte Boss-t „taszította le” a képzeletbeli dobogó második fokára, a maga 26 959 000 Forintos életnyereményével.
Enjoy mérlege jelenleg így áll:
26 start
14 győzelem
8 pénzdíjas helyezés
28 885 000 Ft életnyereménnyel és 6 pályarekord
Na de mennyi csillagnak kell jól állnia, hogy ez a siker megvalósulhasson? Ehhez vissza kell tekintenünk egészen 2017-es svédországi Elitauktion-ig, ahol Enjoy anyját, Journey Boko-t (Zola Boko – Vision Boko, Donerail) és Jardel Boko-t (Muscle Yankee – Becky Boko, Casleton Bass) yearling korukban megvásárolta a Prolongo Import-Export Kft. Utóbbi később több alkalommal is indult hazánkban versenyben, azonban Journey Boko egy sérülés következtében nem tudta a hozzáfűzött reményeket beváltani a versenykarrierjében, így igen korán beállították a tenyésztésben.

2019-ben első „férjként” egy igazi sztár mént kapott, a világklasszis, Svéd Ügetőderby és 2014-es Prix’d Amerique nyerő, Maharajah (Viking Kronos – Chili Khan, Giant Chill) személyében. Így tehát 2020-ban, Rádiházán a Kabala Ménesben, Dr. Török László és Dr. Török Zsóka kezei között megszületett Enjoy. Már kis csikó korában mutatta életrevalóságát, hiszen jó kedvvel szaladgált először anyja, majd évjárattársai mellett a rádiházi legelőkön. 2021-ben, yearling-ként Franciaországba Fabrice Souloy-hoz, került betanításra Eternity Bar-ral, Éjjeli Hölggyel, Elegáns Hölggyel és Top of Climb-al együtt. Souloy már a betörésekor látta Enjoy-on, hogy máshogy mozog, mint a többi társa. Olyan fajta mozgást vélt felfedezni, amelyet csak kivételes képességű, klasszis lovaknál látott korábban. Sejtése beigazolódni látszott, hiszen 2022.06.07-én, kétévesen 1.18,2-ben sikeresen teljesített Cäen-ban kvalifikációs futamot. Ezt követően Magyarországon is kvalifikált, de ekkor már Balogh Bernadett tréningjéből lett indulónak adva. Nem sokkal később a Szalay János Emlékversenyt sikerült megnyernie Lakatos Csaba hajtásában, majd Éjjeli Hölgy mögött második volt a 89. Kétévesek Nagydíjában.

Téli pihenőjét követően 2023 májusában a Ferge László Emlékversenyben és a 114. Nemzeti Díjban is hibával futott, amely sajnos igazolta, hogy ekkor nem igazán kedvelte még a fordulóstartos versenyeket. Ezt a teljesítményt feledtette a Gróf Esterházy Miklós Emlékversenyben aratott fölényes győzelmével, ahol társa, a korábbi kiképzője, Fabrice Souloy volt. Majd egy hónappal később a Háromévesek Nagydíjában sem talált legyőzőre, azonban ekkor már Fazekas Imre kezében tudott diadalmaskodni. Utóbbi páros az ÜTOE Nagydíjat is betudta húzni, majd 2023-as évet az extra hosszútávú Ménesek Díjában szerzett ezüstérmükkel zárták. Ezt követően elválaszthatatlan párost alkottak többszörös champion hajtóval, aki a tréningek alkalmával is hű társa a mai napig.
Enjoy a 2024-es évét a februári próbafutam után egy stílusos győzelemmel kezdte, amely remek hangolódás volt a júliusi nagy megmérettetésére. Tehetségét tekintve, nem meglepő, hogy élete legnagyobb versenyében, a 110. Magyar Ügetőderby-ben is könnyedén maga mögé utasította évjárattársait, nem akár milyen teljesítménnyel, hiszen pályarekordban sikerült elhoznia a Derby trófeát 1.15,0-ban. Ezzel bevéste az utókor számára hajtójának, Fazekas Imrének, trénerének, Balogh Bernadettnek, valamint tenyésztő-tulajdonosának a Prolongo Import-Export Kft.-nek a nevét a történelemkönyvekbe. Ezután három kiemelt tenyész-és rendszeresített versenyben (Szent István Díj, 110. Hungária Díj, Köztársasági Díj) sem talált legyőzőre, ahol minden alkalommal korosztályos pályarekordban szerezte meg a győzelmet. 2023-as évhez hasonlóan ’24-ben is a Ménesek Díjával zárta az évet, ahol mindössze fejhosszal lemaradva, az akkor Veljko Mazsity tréningjében lévő, Eternity Bar mögött szerzett második helyet, ezzel éppen leszorulva a képzeletbeli dobogó második fokára, az Év Ügetőlova címéért folytatott harcban.

Ötévesként az idei évét már az idősebb klasszisok ellen kezdte meg a Bródy János Emlékversenyben, ahol El Valle Sagrado mögött volt második, míg új egyéni rekordban nyerte a Pulay Kornél Emlékversenyt. Május elején a Sprinter Kupában (is) csak egy Gramüller-idomított, Uccellone tudta megverni, azonban a magyar évjáratot továbbra is uralta, hiszen 1 hónap múlva elsőként haladt át a célvonalon a Pannónia Díjban, az Ötévesek Nagydíjában és a Szent István Díjban egyaránt.
Majd múlthéten következett Enjoy és Fazekas duó számára a szeptemberi nagy „meetingen” megrendezett, régiós szinten is kiemelkedő tudású mezőnyt starthoz hívó Marschall József Emlékverseny. A Prolongo III. istálló klasszisa a 4-es starthelyről vágott neki az 1800 méteres versenynek, ahol óvatos start után, de jól helyezkedve a harmadik kettesfogat tagjaként, a belső íven tudta megkezdeni az első kanyart, ekkor már mellette volt a Marisa Bock által hajtott riválisa, Ois Tschikago. Végig remekül szemmel tartva Ois Tschikago-t, akinek hátára folyamatosan tapadt Fazekas Imre, de az utolsó kanyarban sajnos kisebb teret vesztett Hello Sport lassulása miatt, így pillanatnyi lépéshátrányba került, de óriási hajrájuknak köszönhetően, mindösszesen fél hosszra végzett Enjoy Ois Tschikago-tól, amely magyar lóként abszolút és korosztályos pályarekordot is jelentett egyben.
