Gutaifan – új fedezőmén Dióspusztán

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok új nagy reménységű apaménnel bővíti állományát a következő fedeztetési idénytől, hiszen nem rég rekord összegért megvásárolták a tizenkét éves szürkét, Gutaifant. A harmadik számú francia árverési ház, az Auctav online vegyes aukcióján 30.000 euróért (11,7 millió forint) vásárolták meg a Dark Angel ivadékot, amely a legmagasabb összeg volt, amit valamely katalógusban szereplő lóért kínáltak. A mén az Haras De Faunes ménesben állt eddig, onnan fog a következő hetekben Dióspusztára költözni.

2013-ban született az Abbeville Studban, apja a tavalyi angol apamén champion, a közelmúltban éveken keresztül sprint és középtávon egyeduralkodó volt a szigetországban. Anyja mindössze egy versenyt nyert, Gutaifan bizonyult a legeredményesebb csikójának. Legjobb utódai az Egyesült Államokban és Kanadában Group I nyerők lettek, többen már maguk is fedeznek.

Pályafutását a patinás katari uralkodó család színiben, az Al Shaqab istállónál kezdte meg, Richard Hannon idomításában. A híres goodwood-i emelkedőkön rögtön dobogós helyezéssel mutatkozott be, majd ezt követően zsinórban szállította a győzelmeket. Köztük Franciaországba költözve, Maisons-Laffitte-ben a kétévesek egyik komoly erőpróbájának számító Group 2-es Prix Robert Papint is megnyerte, Frankie Dettorival. Nyáron már Gorup I-ben is kipróbálták a deauville-i meetingen, ahol második lett istállótársa mögött a Prix Morny-ban. Szezonját és némi meglepetésre karrierjét is befejezte Longchampban a Prix de l’Abbaye-ben, amelyben korábban Overdose is megmérette magát.

2016-ban állították fedezésbe Írországban a Yeomanstown Studban, ahol további négy szezont lehúzott, mielőtt megvásárolta volna a Bordeuax melletti Haras des Faunes ménes. A fedeztetési díja itt már jóval lecsökkent, majd szépen lassan egyre kevesebb kancát kapott. Míg három éve 68 utódot adott, addig idén mindössze 10 új csikó érkezett tőle. Korábban számos Listed nyerő és Group 1 illetve Group 3 helyezett született tőle, legértékesebb ivadéka a 695.000 Guineas-ért gazdát cserélő Fev Rover, aki a legmagasabb szintre is felért.

A hazai szakmai közeg és a lóverseny rajongók számára sem ismeretlen Gutaifan neve, eddig tíz ivadéka futott a pesti turfon. Közülük egyértelműen kiemelkedik a hét éves koráig talpon lévő klasszis, Vain Hope. Csontos Pál tréningjében  kiemelkedő eredménysort produkált és tarolt a legrangosabb sprintversenyekben: háromszor nyerte meg a Kozma Ferenc Emlékversenyt és kétszer a Tattersalls – Overdose Díjat. Mellette meg kell említeni a Stanislav Georgiev kezei alatt pallérozódó Ocasio Cortez-t, aki nem csak megbízhatóságával tűnt ki, hanem a Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díjban és a Buccaneer Díjban aratott diadalaival is.

Gutaifan jövő februártól kezdi meg szolgálatot a Dióspusztai Angol Telivér Ménesben, ahol remélhetőleg minél több kancát fog kapni és hasonló kiváló utódokat fog nemzeni.

SHARE THIS