Október első szombatján folytatódik az ügető szezon, ahol három alkalommal is megmérkőznek az amatőrök, valamint a nap második futamában a versenyközegek is csatáznak majd a győzelemért. A versenynapra a belépés továbbra is ingyenes, ahol a 9 futamban összesen 76 ügetőló és hajtóik (kvalifikációs-és próbafutammal együtt) bizakodnak a dobogós helyezésekben.
A részletes versenyprogram ide kattintva érhető el.
13 órakor teltházas mezőnnyel indul a szombati ügetőnap, ahol Fiona May nyerhet egy újabb versenyt, de erős ellenfélnek ígérkezik még Feeling Great BD, Galatea és Griff Grand Laser is.
35 perccel később már a Versenyközegek hajtása fog következni, ahol papír esélyt képvisel Fodor László kezében a kedvező beállításba került Eunike T Boko. A tavalyi második helyezett, Dr. Pesti Adrián most is esélyénél van, hiszen Vanderlével száll versenybe a győzelemért. Dobogós sanszot képvisel még Eccelenza Péter Rékával, valamint Excellence Éry Judittal.
14:10-kor lépnek először pályára az amatőrök a Vután György Emlékversenyben, ahol a remek formába került Fancy (Gyolai Zoltán) tűnik favoritnak, aki mögött a legutóbb ezüstérmes Always Winner (Takács Eszter Cseperke) és Australian Gold (Pekker György) is bizakodhat egy jobb pénzdíjas helyezésben.
Az Eszes Mátyás Emlékversenyben a Derby óta nem látott Francesca a favoritok egyike lehet, csakúgy, mint az idei hetedik győzelmére készülő Euphoria és a gyógykezelés után induló Anointed.
15:25-kor újból az amatőrök kerülnek a fókuszba a Marschall Norbert Emlékversenyben, ahol a remek társaságokból érkező Fárosz (Fazekas Andrea) és El Valle Sagrado (Gyolai Zoltán) duója csatázhat az elsőségért, de az örökös helyezett Csábító R. (Takács Eszter Cseperke) is jó sanszot képvisel a mezőnyben.
A Nyeretlen Kétévesek Versenyével folytatódik a szombat délután, ahol maximális indulót vezet fel a startautó az 1800 méteres versenytávra. Happy Holiday (Fazekas Imre) a Szalayban második volt, de szabálytalanságért hátra helyezték, így azon forma alapján itt már elsőként haladhat át a célvonalon. Hippy Glory K (Vekas Zoltán) szintén ezüstérmes volt két hete, így a fogadók egyik kedvence lehet, hasonlóképpen, mint a jó időben kvalifikált Hidalgo TIM (Búrány Adrián), Hugo CD (Milan Kovacevic) és Hollywood Boy (Papp István) is.
16:35-kor újabb amatőr futam fog következni, ahol mindenképpen az első hely valamelyikére várható Villeneuve (Fazekas Andrea), Ultimate Force (Takács Eszter Cseperke) és Big Ben Pax (Gyolai Zoltán) triója.
35 perc múlva már a Jágó Hendikeppet fogják futni az ügetők, ahol Hajnal Tibor kedvező beállításba került idomítottjainak, Creatine-nak és Charming Boy-nak a csatája várható az elsőségért. Mögöttük még King’s Call bizakodhat egy jobb pénzdíjas helyezésben.
A nap záró versenye a Komornyik Hendikep lesz, ahol megszerezheti idei harmadik győzelmét Anna, azonban múlthéten remekül hajrázó Ambrosia Gielle és idomárja kezében Petra La Roque is megnehezítheti a favorit dolgát.