Eredmények, számok a Goffs kapcsán

Az elmúlt másfél évtizedben az ír tenyésztésű telivérek igazi meghatározó szereplőivé váltak a magyar galoppsportnak. Ebben az időszakban 40 ír származású ló nyert kiemelt futamot, összesen 76-ot hazánkban, ezzel egyértelműen az egyik, ha nem a legsikeresebb nemzetközi tenyésztési vonalat képviseli a Kincsem Parkban.

A legeredményesebb közülük Golden Sea, pályafutása során hét nagyversenyt hódított el, köztük olyan rangos futamokat, mint a Nemzeti Díj, a Magyar Derby és a Millenniumi Díj. Teljesítményét nyugodtan tekinthetjük etalonnak a modern magyar lóversenyzésben, ráadásul mindezt kancaként tette. Mögötte Eggi’s Choice és Vain Hope következnek öt-öt nagydíjgyőzelemmel, míg Mágnás Miska és Quissisana neve négy-négy sikerrel került be a magyar galopptörténelembe.

A kiemelt futamok közül a Batthyány-Hunyady díj bizonyult az „ír kedvencnek”, ezt a rangos futamot nyolc alkalommal nyerte 7 különböző ír tenyésztésű ló. A sprint nagydíjak: a Kozma Ferenc Emlékverseny és az Overdose Díj egyaránt hat-hat ír győzelmet hozott az elmúlt években, jelezve, hogy az ír lovak gyorsaságban is kimagaslóak.

Az ír dominancia 2020 óta különösen látványos. Abban az évben a 19 kiemelt futamból, amiben ők is indulhatnak kilencet ír telivér nyert meg, és azóta a trend tovább erősödött: 2025-ben már 12 győzelmet arattak az ír tenyésztésű lovak a legfontosabb magyar nagyversenyekben.

Vadali: 2025 Millenniumi Díj

Mirash King: 2024 Kétévesek Kritériuma

                         2025 Nemzeti Díj

                         2025 Alagi Díj

Mammasita: 2025 Hazafi Díj

                            2025 Kanca Díj

                            2025 Gróf Széchenyi István Emlékverseny

Carlos Ray: 2022 Szent László díj

                         2025 Kozma Ferenc Emlékverseny

                         2025 Overdose Díj

Matt Machine: 2024 Millenniumi Díj

                                2025 Batthyány-Hunyady Díj

Ráadás: 2023 Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny

                   2024 Gróf Széchenyi István Emlékverseny

Sunshine Glory: 2025 Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny

Dark Blue Sky: 2023 Szent László Díj

                                2025 Budapesti Díj

Direktor: 2025 Kétévesek Kritériuma (szerb)

Géza: 2024: Nemzeti Díj

             2024 Alagi Díj j

             2024 Magyar Derby

St Pantaleon: 2024 Kisbér Díj

Luis Fernando: 2024 Batthyány-Hunyady Díj

Vain Hope: 2020 Kozma Ferenc Emlékverseny

                         2021 Kozma Ferenc Emlékverseny

                         2021 Overdose Díj

                         2023 Kozma Ferenc Emlékverseny

                         2023 Overdose Díj

Reshiram: 2024 Hazafi Díj

Canizares: 2024 Budapesti Díj

Loch Swan: 2024 Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny (szlovák)

Splendent: 2023 Kincsem Díj (angol)

Eggi’s Choice: 2021 Nemzeti Díj

                                2021 Alagi Díj

                                2022 Batthyány-Hunyady Díj

                                2022 Kincsem Díj

                                2023 Milleniumi Díj

Blazing Comet: 2023 Budapesti Díj

Mágnás Miska: 2021 Kétévesek Kritériuma

                                2022 Nemzeti Díj

                                2022 Kozma Ferenc emlékverseny

                                2022 Overdose Díj

Ocasio Cortez: 2021 Budapesti Díj

Charlie Firpo: 2020 Batthyány-Hunyady Díj

Golden Sea: 2018 Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny

                            2019 Nemzeti Díj

                            2019 Magyar Derby

                            2020 Kisbér Díj

                            2020 Gróf Széchenyi István Emlékverseny

                            2021 Batthyány-Hunyady Díj

                            2021 Milleniumi Díj

Calabrese: 2021 Lovaregyleti Díj

Diadora Sts: 2020 Szent László Díj

                            2021 Kanca Díj

Copadelmundo: 2021 St. Leger

Blush Bird: 2020 Kanca Díj

Amazing Allegra: 2020 Lovaregyleti Díj

Opasan: 2020 Kincsem Díj (szlovák)

Antilopa: 2019 Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny

                   2020 Hazafi Díj

For You: 2018 Szent László Díj

                   2019 Alagi Díj

Mr Right: 2019 Overdose Díj (cseh)

Run The Red Light: 2016 Gróf Széchenyi István Emlékverseny

Puck Fair: 2015 Overdose Díj

Rhett Butler: 2016 Kincsem Díj

Red Hot Calypso: 2014 St. Leger

                                      2015 Kisbér Díj

Raphael Santi: 2012 Kisbér Díj

                                2013 Batthyány-Hunyady Díj

Kilword: 2014 Magyar Derby

Városbíró: 2011 Kozma Ferenc Emlékverseny

Quissisana: 2011 Batthyány-Hunyady Díj

                         2011 Imperiál Díj

                         2011 Budapesti Díj

                         2012 Batthyány-Hunyady Díj

Összesen: 40 ló 76 nagydíj nyert

(4) Alagi Díj: 2019, 2021, 2024, 2025

(8) Batthyány-Hunyady Díj: 2011, 2012, 2013, 2020, 2021, 2022, 2024, 2025

(5) Budapesti Díj: 2011, 2021, 2023, 2024, 2025

(5) Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny: 2018, 2019, 2023, 2024, 2025

(4) Gróf Széchenyi István Emlékverseny: 2016, 2020, 2024, 2025

(3) Hazafi Díj: 2020, 2024, 2025

(1) Imperiál Díj: 2011

(3) Kanca Díj: 2020, 2021, 2025

(3) Kétévesek Kritériuma: 2021, 2024, 2025

(4) Kincsem Díj: 2016, 2020, 2022, 2023

(4) Kisbér Díj: 2012, 2015, 2020, 2024

(6) Kozma Ferenc Emlékverseny: 2011, 2020, 2021, 2022, 2023, 2025

(2) Lovaregyleti Díj: 2020, 2021

(3) Magyar Derby: 2014, 2019, 2024

(4) Milleniumi Díj: 2021, 2023, 2024, 2025

(5) Nemzeti Díj: 2019, 2021, 2022, 2024, 2025

(6) Overdose Díj: 2015, 2019, 2021, 2022, 2023, 2025

(2) St. Leger: 2014, 2021

(4) Szent László: 2018, 2020, 2022, 2023

(12) 2025: Alagi Díj, Batthyány-Hunyady Díj, Budapesti Díj, Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny, Gróf Széchenyi István Emlékverseny, Hazafi Díj, Kanca Díj, Kétévesek Kritériuma, Kozma Ferenc Emlékverseny, Millenniumi díj, Nemzeti Díj, Overdose Díj

(11) 2024: Alagi Díj, Batthyány-Hunyady Díj, Budapesti Díj, Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny, Gróf Széchenyi István Emlékverseny, Hazafi Díj, Kétévesek Kritériuma, Kisbér Díj, Magyar Derby, Millenniumi Díj, Nemzeti Díj

(7) 2023: Budapesti Díj, Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny, Kincsem Díj, Kozma Ferenc Emlékverseny, Millenniumi Díj, Overdose Díj, Szent László Díj

(6) 2022: Batthyány-Hunyady Díj, Kincsem Díj, Kozma Ferenc Emlékverseny, Nemzeti Díj, Overdose Díj, Szent László Díj

(11) 2021: Alagi Díj, Batthyány-Hunyady Díj, Budapesti Díj, Kanca Díj, Kétévesek Kritériuma, Kozma Ferenc Emlékverseny, Lovaregyleti Díj, Millenniumi Díj, Nemzeti Díj, Overdose Díj, St. Leger

(9) 2020: Batthyány-Hunyady Díj, Gróf Széchenyi István Emlékverseny, Hazafi Díj, Kanca Díj, Kincsem Díj, Kisbér Díj, Kozma Ferenc Emlékverseny, Lovaregyleti Díj, Szent László Díj

(5) 2019: Alagi Díj, Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny, Magyar Derby, Nemzeti Díj, Overdose Díj

(2) 2018: Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny, Szent László Díj

(0) 2017:

(2)2016: Gróf Széchenyi István Emlékverseny, Kincsem Díj

(2) 2015: Kisbér Díj, Overdose Díj

(2) 2014: Magyar Derby, St. Leger

(1) 2013: Batthyány-Hunyady Díj

(2) 2012: Batthyány-Hunyady Díj, Kisbér Díj

(4) 2011: Batthyány-Hunyady Díj, Budapesti Díj, Imperiál Díj, Kozma Ferenc Emlékverseny

-PD-

SHARE THIS