Holtverseny a championátusért – A 100 éves Kincsem Park Díja vasárnap a galoppon!

Az utolsó előtti versenynap következik az idei galoppszezonban, ahol a végletekig kiélezett harc folyik a zsoké champion címért. Stanislav Georgiev és Suták Csenge fej-fej mellett, 18-18 győzelemmel állnak az élen, több második helyezéssel immár a bolgár címvédő áll nyerésre. Az utánpótlás lovasok között Fézer Ramóna egy győzelemmel tovább növelte előnyét, így aránylag megnyugtató, négy egységnyi különbséggel várhatja a folytatást üldözője, Koricsánszky Virág előtt.

A nap főversenye 1900 méteren A 100 éves Kincsem Park Díja – Jeney István Emlékverseny lesz, ahol a múltkor kissé pechesen futó Ráadás (Stanislav Georgiev) vígasztalódhat sikerrel. Persze ezt nem fogja könnyen adni a Derby nap után visszatérő Guilin (Aleksandar Sasic), a Köztársasági Díjat nyerő Different Illusion (Ján Havlík), és a hazai közönségtől minden bizonnyal búcsúzni készülő Barrsio (Ördög Alen).

A nap a mérföldes Levendula Hendikeppel veszi kezdetét, itt a bomba formába lendülő Romarris (Gönczi Rebeka) és az egész évben hűségesen teljesítő Bocci (Fézer Ramóna) vívhatnak a tiszteletdíjért. Kicsit rövidebbre, 1400 méterre futják a Rozsnyói Fivérek Emlékversenye Hendikepet, melyben kitűnő beállítása révén Vampa di Bocca (Stanislav Georgiev) emelhető ki favoritként. Az amatőrök között is érdekes meccs várható, a megbízható Speedy Gonzales (Ribárszki Sára) és a könnyen hazaérő, duplára hajtó Nádi farkas (Sándor Lili) főszereplésével. A sprinterek az 1000 méteres Gubacsi Dűlő Hendikepben nézhetnek szembe egymással, a számára kedvező távon Haqawi (Suták Csenge), valamint a topot repesztő, erősebb kézbe kerülő No Argument (Stanislav Georgiev) vívhatnak presztízs csatát. A délután a Városligeti Hendikeppel zárul, amelyben a legnagyobb mezőnyt láthatjuk. Mora Mona (Suták Csenge) számára régóta érik már az első siker, de az egy hete remekül hajrázó Montretout (Szabó Nikolett) és új lovasával, valamint jobb átlagával Malcesine (Stanislav Georgiev) is bele szólhat a végjátékba. A nyeretlen két és háromévesek is szóhoz jutnak majd, a játék izgalmát pedig 200.000 Ft jackpot fűszerezi.

A teljes program az alábbi linken elérhető: https://kincsempark.hu/data/versenyprogram/2025/versenyprogram_2025_11_16_galopp.pdf

Gyere és szurkolj te is kedvencednek, légy részese a döntő pillanatoknak! Kezdés 11:30-kor!

SHARE THIS