Bár a hazai galoppszezon véget ért, nem mindegyik istálló kezdte meg a téli szünetet, vannak akik az év utolsó heteit kihasználva, még külföldön próbálkoznak. December 7-én, vasárnap délelőtt, 10:35-kor Almenperle lép pályára Drezdában, egy 1500 méterre kiírt és 10.000 €-val dotált csikóversenyben. Maronka Gábor idomítottja az egyetlen kanca lesz az öt lovas, mini mezőnyben, a sorsolásnál pedig szerencséje volt, így a 2-es boxból startolhat. Az egésznek pikantériát ad, hogy ismét Stanislav Georgiev ül a nyergébe, aki a kapuzárón éppen róla esett le a startgépben és megsérült a válla. Emiatt a nap további részében nem tudta vállalni a lovaglásait, amivel elszálltak az esélyei a zsoké champion cím megvédésére. Mint ismert, Suták Csenge élt a lehetőséggel és Cenzor társaként nyerni tudott, így a lovasok ranglistájának élére állt. A bolgár klasszisnak tehát egy halvány reménysugár marat, december 31-ig hazai idomításban álló lóval nyerni külföldön. A Jurkic-Sport kétévesével talán az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, az előzmények tükrében pedig igen komoly bátorságra vall, hogy újra megpróbálkozik vele. A feladata viszont egyáltalán nem lesz könnyű, a német idomári champion címért is szoros küzdelmet vív Henk Grewe és Peter Schiergen, akik sok mindenkit bevetnek az istállójukból a hajrában. Asker és Daytona személyében itt is ők adják a két favoritot, igaz előbbi egy hetedik hellyel mutatkozott be, utóbbi pedig még újonc. A futam bekerült a PMU kínálatába és a hazai fogadási ajánlatba is, így a magyar fogadók is játszhatnak rá, valamint élőben követhetik a bet.lov.hu oldalon.
5. dec. 2025 / by Kószó Dániel /
A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek, Magyarok külföldön /
0 comments