Négy éve beszélgettem Kaszás Gergővel, a honi ügető egyik elkötelezett hívével. Bár, ha belegondolunk, nem is ez a megfelelő jelző rá, hiszen aki három évtizede tenyészt, futtat és szenvedéllyel lélegzik együtt ezzel a szakággal, az jóval több ennél.
2022-ben Csak a szél megnyerte a 108. Magyar Ügetőderbyt, idén pedig ismét megadatott a kékszalag-siker a csapat számára. Világszinten is különleges – talán egyedülálló – hogy Naná egykori győzelmét követően immár a második utód, Ginevra is a legjobbnak bizonyult évjáratában, ami persze nem lehet a véletlen műve.
Dicséri a fantasztikus kancát, a remek ménválasztást, az elhivatott és kitartó tenyésztői munkát, no és persze Fazekas Imrét. A sokszoros Derby-nyerő idomárhajtó 20 éve fix pont Kaszás Gergő mellett. Owen CR lánya már kétévesen is topon volt, a legelső csikófutamban, a Szalay János Emlékversenyben is ő bizonyult a legerősebbnek, azóta pedig folyamatosan a „G”-betűsök frontjában található. Az idei Ügetőderbynek nem ő volt a favoritja, mégsem számított meglepetésnek a győzelme. Az előzményeket látva ez szinte természetes.
Ezen előzményekre tekintünk vissza alább, egy korábbi, a Lovarda Magazinban megjelent cikkel.
* * *
Derby-nyerő szerepben
Fiatalon a Magyar Rádió gyermekszínésze, később többek között nívódíjas és Jászai Mari-díjas színész, illetve ezekhez hasonlóan sikeres szinkronszínész. Felsorolni is hosszú lenne színpadi szerepeit, filmjeit, szinkronjait, a mai napig is igen keresett művész. Nekünk azonban más ugrik be, amikor Kaszás Gergő nevét halljuk. Ügetőrajongó, tenyésztő, tulajdonos és immáron kétszeres Derby-győztes.
Nem szokványos a történeted, az utad, ami az ügetőre vezetett. Mikor és hogyan ismerkedtél meg a lovakkal?
A lovakhoz való kötődés fellelhető a családomban, hiszen a nagyapám testvére például Ludovikát végzett huszártiszt volt. A ’60-as, ’70-es években, lovardát is vezetett Siófokon. Jómagam a gyermekszínészet mellett, tizenéves koromban már lovagolni tanultam, mégpedig egészen különleges tengelici kislovon, illetve huculon. Az unokabátyám, Péter András révén – akit az ügető amatőrhajtók Buldi néven ismerhettek – ez kevés híján még komolyabb szintre lépett, belekóstoltam ugyanis a lovas kaszkadőrök világába, ha nem ér egy sajnálatos baleset, lehet, hogy még a Psyché c. filmben is szerephez juthattam volna…
Talán jobb is így, mert maradtál a színháznál, és ennek is köszönhetően később az ügetőnél, időközben azonban eltelt bő egy évtized.
Ezalatt is kapcsolatban maradtam a lovakkal, 16 éves koromig komoly szinten versenyeztem, a voltige szakágban kétszeres országos-bajnoknak mondhatom magam. A főiskolai éveim alatt Pintér Tamás „Oroszlán” jóvoltából néha a Tattersallban is megfordultam, illetve volt néhány filmszerepem, ahol lóhátra kellett pattannom. Valami azonban hiányzott, így 1994-ben, miközben a Katona József Színház tagja voltam, beadtam a jelentkezésem Kaposvárra, az egyetem lótenyésztő-mérnök szakára, másoddiplomaként. A színész-lótenyésztő páros elég furcsán néz ki egymás mellett, dr. Hecker Walter azonban bizalmat szavazott nekem, mondhatni, hogy jó volt az ajánlólevelem. A színház világában ennek köszönhetően ezidőtájt szabadúszó lettem, a levelező szak mellett pedig Újlaki Dénes barátom jóvoltából az ügetőn is bekerültem az istállók világába.
Korábban nem is jártál a Kerepesi úti pályán?
Dehogynem, ügetőre néha kimentem, sőt megfordultam a galoppon is, de csak a közönség soraiban, nézőként, fogadóként. A kilencvenes évek közepén viszont már Csongor László istállójába vezetett az út, ahol nagyon megtetszett a légkör, a milliő, innentől pedig már olyan folytatás következett, amelyet sokat átéltek, ismernek. Maradtam, elkezdtem reggelente munkában hajtani, néhány hónappal később pedig már egy akkoriban nagyon népszerű meghívásos versenyben be is mutatkoztam, Jáger kocsijában ráadásul azonnal nyernem is sikerült. Egy-két évvel később volt még egy közös sikerünk, azon kívül több helyezést szereztem különböző lovakkal.
2008-ig rendszeresen feltűntél a sulkyban, azóta viszont szinte sohasem hajtasz, mi ennek az oka?
Hét évvel ezelőtt még Ruby Reeves-szel volt egy harmadik helyünk az Ügetőszilveszteren, azon kívül viszont tényleg elmaradtak ezek a megmérettetések. Bevallom, nem is hiányzik különösebben a hajtás, engem már „megünnepeltek” az ügetőn a két győzelmet követően, a fellépéseket, a tapsot pedig hétről hétre megkapom civilben, a színházban, mely bőven elég számomra. Időm sem jut arra, hogy rendszeresen kijárjak tréningezni, az pedig, hogy két reggeli munka után felüljek versenyben egy előkészített ló mögé, nekem nem kellően komoly, nem vonz különösképpen.
Szerencsére azonban csak a hajtással hagytál fel, tulajdonosként, tenyésztőként jóval elhivatottabb vagy.
Még a kezdeti időszakban volt egy lovam, Zsargon, de már akkor is nagyon vonzott a tenyésztés, ami véleményem szerint egyfajta alkotás. Gondolkodni, elemezni a különböző vérvonalakat, kancacsaládokat és méneket, koncepciót gyártani, böngészni az eredményeket, valamint megtervezni a születendő kiscsikó származását, ezzel predesztinálni a jövőbeli remélt teljesítményét – igazán nemes és számomra izgalmas feladat. Még a kaposvári tanulmányaim alatt ismerkedtem meg Lóska Jánossal, akivel azóta is szoros barátságot ápolok. Ő kisbéri félvért, sportlovakat tenyészt egy Nógrád megyei birtokon. Hozzá kéredzkedtem be 1996-ban, az akkor sok pénznek számító összegért, félmillió forintért vásárolt vemhes svéd kancával, Arienne I.T.-vel. Sokan bolondnak tartottak, de én tudtam, láttam a klasszis felmenőit, apja Ideal du Gazeau, anyja egy amerikai Super Bowl–kanca, így meggyőződésem volt, hogy jó vásárt csinálok. Még abban az évben megszületett első csikója, C’est la Guerre, akinek relatíve hosszú és eredményes pályafutása volt, hároméves korától, Csongor László visszavonulását követően már Marschall István kezei alatt. Káma, Láma és Mamma Roma már C’est la Guerre ivadékai voltak, az igazi áttörést azonban 2007-ben Naná, egy évvel később pedig Ollyan nincs megszületése, majd versenyteljesítménye jelentette. Fontos hozzátennem, hogy C’est la Guerre-t követően a többi csikóm már Rádiházán született és nevelkedett, dr. Török Erzsébet és dr. Török László felügyelete és gondoskodása mellett, ennél jobb alapokkal aligha indulhatott volna a pályafutásuk.
Mégpedig már Fazekas Imrénél, akivel azóta is együtt dolgoztok.
Tíz szép évet követően jött el a váltás ideje, ekkor kopogtattam be a Fazekas-istállóba. Pimri szakmai tudása és erkölcsi hozzáállása megkérdőjelezhetetlen számomra, bő egy évtizede foglalkozik a lovaimmal. Akkoriban ráadásul talán szerencsém is volt, jókor kerültem hozzá, hiszen Winkler Márton klasszisai éppen távoztak tőle, így sokkal több figyelem hárulhatott például Naná-ra és Ollyan nincs-re. Ami a tenyésztést illeti, milyen a sors, Ollyan nincs születését követően váltam meg C’est la Guerre-től, akinek pár év üresjáratot követően éppen mostanság versenyez a pályán egy roppant ígéretes ivadéka, Csikós. C’est la Guerre helyét azonban átvette Naná, hasonló eredményességgel. Visszatérve a Mesterre, mindent meg tudunk beszélni, én elmondom a gondolataimat, ötleteimet, a végső döntés azonban minden esetben az övé, én pedig ezt maximálisan elfogadom és respektálom. Hasonló a felfogásunk a versenyzéssel kapcsolatosan, a legnagyobb célokat tűzzük ki, így abszolút összhangban vagyunk.
C’est la Guerre ment, neked pedig maradt két olyan klasszisod – ráadásul egy időszakban – mely nem sűrűn adatik meg egy futtató számára. Hogyan élted meg a sikereket, az első Derby-győzelmet?
Naná háromévesen bontakozott ki igazán, a Derbyben nem voltunk esélytelenek, de No Not Me sikerére számított mindenki, így nem volt rajtunk nagyobb nyomás, illetve én sem vártam feltétlenül győzelmet az erős mének ellenében. A versenyek alatt elég ideges vagyok, emlékszem, hogy a 96. Magyar Ügetőderby-t nem is bírtam a tribünről nézni, Kótun Károly régi irodájából követtem az eseményeket, a befutót követően onnan rohantam vissza a tribünhöz, szó szerint beestem a díjátadásra. Elképesztően boldog voltam, meglepett a győzelem, a 15.7-es kilométerátlag akkoriban szinte „űridőnek” számított. A sikerek viszik az embert előre, segítenek, hogy az álmok, melyekben hiszek, és amik mozgatják az embert és a rendszert tovább éljenek, erőt adnak a folytatáshoz. Ahogy említettem, szeretek akár olyan célokat is kitűzni, amelyek lehet, hogy nem feltétlenül reálisak, de maximalizmus nélkül nem sok mindent lehet jól csinálni az életben. Szerencsére nekünk abban a néhány évben, Naná és Ollyan nincs jóvoltából bőven jutott az első helyezésekből, nem lehet okom panaszra. Naná kivételes képessége, klasszisa pedig repítette tovább a szekeremet, mint tenyésztő, hiszen egy ilyen kancát és egyben lehetőséget egyszerűen tilos elkótyavetyélni!
Mi a helyzet a kudarcokkal?
Nem szoktam kifogásokat keresni, a vereségek nem vetnek vissza, a kedvemet sem veszik el. Lapozni kell és menni tovább, a lóversenyen egyébként is meglehetősen ritka, hogy valaki mindig csak nyerjen. Természetesen nem esik jól, ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezzük, de nincs ezzel semmi gond, az esetleges hibákat ki kell javítani és dolgozni tovább, hogy a következő verseny, vagy éppen a következő szezon jobban alakuljon!
Mennyire tudod a helyszínen, személyesen követni a lovaid versenyeit, hogyan tudod összeegyeztetni a színházi megjelenéseiddel?
A legfontosabb, legnagyobb futamokra igyekszem kijönni a Kincsem Parkba, de nyilván ez a ritkább eset. Talán nem hangzik nagyképűen, de korosztályomnak az egyik megbecsült művésze vagyok, ’hálistennek van munkám bőven, a színház pedig az életem, a munkám, így az a legfontosabb számomra. Amikor vidéken játszunk, lehetetlen „kiugrani” az ügetőre, így marad az online és a telefonos jelenlét, amihez hozzá is szoktam az elmúlt évek alatt. Ahogy említettem, minden fontos dolgot átbeszélünk Pimrivel vagy a lányával, Fazekas Andival, így nincs bennem hiányérzet ebből a szempontból, amikor pedig tudok, jövök.
Muszáj megkérdeznem, hogy mi alapján nevezed el a lovaid?
Kicsit talán már a védjegyemmé vált, hogy lóversenyes szemmel és füllel meglehetősen furcsa hangzású neveket adok, de talán ezért (is) különlegesek, emlékezetesek. Csak a szél egy 2012-es, a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon nagydíjjal is jutalmazott filmdrámáról kapta a nevét, melyben jómagam is szerepelek. A most egyéves, szintén Naná-anyaságú csikóm pedig barátom és kollégám, a filmet rendező Fliegauf Benedek vezetéknevét viszi tovább. Nincs konkrét recept, csak kell valamilyen ihlet és már jönnek is ezek a magyar, de valóban érdekes hangzású vagy éppen írású nevek.
Naná után bő tíz évvel jött a lánya, Csak a szél, és az újabb Derby-elsőség. Mennyire volt ez más, mint az első?
Csak a szél már a kvalifikációban, illetve kétévesen is mutatta, hogy évjárata legjobbja. Ez a folytatásban is egyértelműnek tűnt nem csak a mi számunkra, a szakma is hasonlóan vélekedett. Így tulajdonképpen szinte az összes kiemelt verseny kapcsán sem az volt soha a kérdés és egyben a teher, hogy meg tudja-e oldani a feladatát, inkább az, hogy ne rontsa el, ne hibázzon, ne húzza fel magát túlságosan a verseny előtt! Az idei Derby-t megelőzően is hasonló gondolataim voltak, de tegyük azért hozzá, hogy az elmúlt hónapokban sokan komoly javulást és formát mutattak, így a nagy futam előtt már más volt a helyzet, mint másfél éve. Csak a szél mellett ott volt Charming Boy, Catania R., Cash Game és a többiek, egy győzelmet egyébként sem lehet biztosra venni soha. Szerencsére a verseny nekünk alakult a legjobban, a boldogság hasonlóan nagy volt, mint 2010-ben. Ezt sohasem lehet megunni!
Túl nagy ünneplés nem lehetett, hiszen másnap már feltűntél a 100. Magyar Derby-n is, méghozzá „hivatalból” – itt is összekapcsolva kicsit a munkád és a szenvedélyed.
Néhány héttel a jubileumi esemény előtt keresett meg Krebs András, hogy lenne-e kedvem részt venni a 99 eddigi Derby-nyerőt megidéző póni felvonuláson, pontosabban leszek-e a hangja az élő műsornak. Nagy örömmel mondtam igent azzal a feltétellel, hogy amennyiben előző délután során nagyon rosszul, esetleg túl jól alakul a versenyünk, akkor lemondhassam a munkát. Utóbbi jött be, szerencsére ez volt a sokkal jobb variáció, a vasárnapi narrálást nem mondtam le, viszont az esti-éjszakai bulizás így valamivel rövidebbre és szolidabbra sikerült a kelleténél.
Szeretsz szerepelni? Úgy értem, hogy a színházon kívül…
A bulvárt kifejezetten nem kedvelem, de a színházi szakmáról, vagy éppen az ügetőről szívesen és sokat tudok beszélni. A lóversenyre amúgy is mindig ráfér a népszerűsítés, mindenki úgy és annyit kell, hogy hozzátegyen, amennyi a lehetőségeiből telik.
Mindkét délután kint voltál a Parkban, hogy tetszett a Derby-hétvége?
Az ügető mindig is kevesebb nézőt vonzott, én úgy fogalmaznék, hogy kissé vidékiesebb, családiasabb. Szombaton ettől függetlenül sokan voltak, jó volt látni a megnövekedett érdeklődést, persze én elsősorban Csak a szél futásával voltam elfoglalva. A galopp mindig és mindenhol népszerűbb, az „arisztokrácia sportja”, azonban a vasárnapi hatalmas tömeg még így is megdöbbentett, meglepett. Az egész esemény pazar volt, tényleg nemzetközi szintű, tipikusan olyan rendezvény, amelyre lehet és kell is alapozni.
Mit gondolsz a sportág jelenlegi helyzetéről?
Magyarországon viszonylagosan jók a versenydíjak, ezért sem kell feltétlenül külföldi túrákban gondolkodni még egy kiemelkedő ügető esetében sem. A fogadásokkal kapcsolatban érzem úgy, hogy előre kell lépni, mert persze amíg az állam dotálja a rendszert, addig rendben vagyunk, de erre nem lehet örökké építeni. Meg kell ismertetni az emberekkel ezt a sportot, edukálni őket mind a szabályokkal, mind pedig a fogadással kapcsolatban. Néhány évvel ezelőtt az országban például szinte senki sem tudta, hogy eszik vagy isszák-e az amerikai futballt, ma pedig már rengetegen rajonganak érte. Valami hasonló áttörés jó lenne a hazai ügető, a lóverseny esetében is!
Hogyan látod Kaszás Gergő tenyésztő-tulajdonost a következő évtizedben?
Úgy fest, az ügető és ez a szerep, amit én játszom ebben a kis rendszerben, az egész életem során végig fog kísérni. Közel harminc éve vagyok itt, a két Derby-győzelem máris jóval több annál, amit reálisan remélni lehetett. Mindig jön azonban a következő cél, a még nehezebb kihívások, az újabb versenyek, amikért küzdeni kell. Anno még Csongor Lászlótól kaptam ajándékba az ügető Méneskönyv első kötetét, melynek első lapjára személyesen dedikált néhány biztató és kedves szót a születésnapomra. Ezeket a jókívánságokat adnám tovább minden honi tenyésztő, tulajdonos és lóverseny-rajongó számára!
-sz-