A Cantel Racing istálló a közelmúltban nemzetközi szinten próbálta ki ugró lovait, Tupoljev azonban egy hónappal ezelőtt peches volt Prágában és fel kellett tartani. A Diplomata Díj nyerője ezúttal Lengyelország felé veszi az irányt, hogy Alsó-sziléziai vajdaság fővárosában, Wrocławban javítson. Zaláné Nyulasi Fruzsina idomítottja október 18-án, vasárnap egy amatőröknek kiírt és 28.000 zlotyival dotált, 3200 méteres gátversenyben áll starthoz a Partynice hippodromban.
A rangos európai Crystal Cup akadályverseny-sorozat lengyel állomásának keretprogramján, mindjárt a nap első futamában szoríthatunk a hazai érdekeltségért. A Premio MG Nawrot Bielany Wrocławskie-ba összesen hat lovat adtak indulónak, a négyéves herélt, Tupoljev nyergében ezúttal is Alex Pecháček ül majd. Ellenfelei közül, Rotnmarte (Natálie Galvasová), Sigismundus Rex (Pawel Palczyński) és Maximiliano (Olena Frackowiak-Kucaj) szeptember elején szerepeltek egy hasonló kondíciójú referenciafutamban, ahol egymás mögött értek célba a dobogó első két fokán, illetve a negyedik helyen. Vélhetően ezúttal is ők lehetnek majd a főszereplők, akiket meg kell verni egy helyezéshez.
Sok sikert kívánunk!