Grál-lovag Díj az ügetőn – a versenynap 17 órakor kezdődik!!!

Két hét szünet után nyolc izgalmas futammal folytatódik az ügető szezon. Nagyon fontos, hogy a hőségriadóra való tekintettel a versenynap 17:00-kor fog elkezdődni, és a többi futam start ideje is változik!

A belépés továbbra is díjtalan!

A július 23-i versenynap futamai, a ’90-es évek elejétől már idomárként tevékenykedő, remek külföldi szakemberektől is sok fortélyt eltanuló, mondhatni „világjáró”, ma is aktívan a sportban résztvevő, Csordás Emil legjobb lovairól lettek elnevezve.

A nap első futamát, a Preis der Stadt Wien döntőjébe is bejutott és Derby, illetve Kanca Díj nyerő ivadékot adó, Rendfőnökről elnevezett díjat, 17:00-kor fogják indítani. A Derbyben sajnos hibával futó, de korábbi formáival, itt egy győzelemmel vigasztalódható, Cash Game lehet a favorit. Bizonytalan jármódú résztvevőkből nincs kevés ebben a futamban, így nehéz kiemelni 1-1 esélyest. Talán Count Basie AT tűnik a legbiztosabbnak, aki utolsó futásakor óriásit javulást mutatott. Pénzdíjas helyre oda érhet még, a kétszer már jól szereplő Becses Fiú, és képessége alapján Dream Of Mine is, akit most idomárja fogja hajtani.

27 perccel később a nyeretlen hároméves lovak állnak majd starthoz, maximális 12 indulóval. Közülük is Domicella lehet a legesélyesebb a győzelemre, hiszen utolsó futásakor remekül hajrázott, és rettentő szoros küzdelemben szerzett egy értékes második helyezést. Azonban figyelnie kell a favoritnak a második Kincsem parki versenyére készülő Lolly Popra is, aki, ha kicsit tud javulni az első startjára látottakra, harcban lehet a győzelemért. Dobogós eséllyel indul még a kisebb kihagyás után futó Ducks és a harmadik versenyére készülő Drina TIM is.

17:54-kor indítják a remek svéd import kancáról, Waleről elnevezett hendikeppet, ahol a 10 induló közül talán Villeneuve lehet a favorit. Számolni kell még a továbbiakban a kedvező starthelyről induló Usainnal, a legutóbb kissé halványabb, de jó képességű Balerina R.-el, és a kisebb pihenő utáni első startjára készülő Titus Livius-al is.

18:21-kor kerül lefutásra az év első kétéves versenye. Kicsi, mindösszesen 6 lovas mezőnyből idő alapján Eternal Flame, Emerald és Ékszer K tűnik esélyesebbnek a futamban. De mivel „csikókról” és első startról van szó, könnyen hibázhat bárki ebben a futamban, így nehéz megjósolni a verseny végkimenetelét.

18:48 órai kezdettel indul a sokáig korelnökként versenyző, 2017-ben „a legjobb öreg ügető” címet elnyerő, Milliondollar Luxról elnevezett hendikep. A 9 startoló közül, a kisebb pihenő után induló remek beállítású Uptown Boy M tűnik ki a mezőnyből, de optimális verseny esetén erős ellenfélnek ígérkezik Very Nice Photo is. Küzdelemben lehet a dobogós helyek valamelyikéért még, Rocky HR és Anna is.

19:15-kor startol el Gunnel Diadem lányáról, Magna Chartáról elnevezett hendikep. A futamban talán papíresélyt képvisel, a jóval erősebb mezőnyökből érkező Cunami. De figyelnie kell a favorit hajtójának, hiszen a szintén remek formában lévő, örökös esélyes Zero di Jesolo és Vinifera M is megszorongathatja őt a győzelemért folytatott küzdelemben.

19:42-kor indítják a nap főfutamot, a fordulóstartos Grál-lovag Díjat. A Kerepesi úti pálya utolsó, 2003-as Derby nyerőjéről elnevezett futamban, a top formában, de 20 méter térhátrányból induló Acélos Fiú szerezheti meg idei negyedik győzelmét. Több, a Derbyben is jól szereplő ló is starthoz áll, akik közül Catania R.-nek és Como Tiagonak van a legtöbb esélye felállni a dobogó valamelyik fokára. A pénzdíjas helyek valamelyikére, a fordulóstartra is mindig jól futó Anybody érhet fel.

A nap utolsó futama, a Kincsem Park Kupa 6. futamának mezőnye 20:09-kor fog majd elstartolni. A 10 indulónak adott ló közül, vélhetőleg Mangoraja és Zsóka külön párharcára van kilátás, hiszen mindkettőjüknek kedvező a beállítása. Hely esélyre Apollo Creed és a kisebb pihenő utáni első startjára készülő Aslaug Princess érhet még oda.

A 2003-as Magyar Ügetőderby győztese Grál-lovag, Csordás Emillel

SHARE THIS