Elment Rocky

Az égi lóversenypályára, a többi legendás telivér közé költözött Steady As A Rock, a 2000-es évek egyik legjobb magyar versenylova. A francia tenyésztésű Rock of Gibraltar (IRE) – Metisse (USA) származású sárga mént 2007 októberében vásárolta meg az Ecsedi család, mindössze 3000 gns áron, a Tattersalls árverésén. Talán még ők maguk sem gondolták, hogy milyen csiszolatlan gyémántot találtak, de Steady Pető Sándor idomításában egyre fényesebben csillogott. Imponáló stílusban kezdte bontogatni szárnyait, hat hosszal lépte le ellenfeleit az évjárat-összehasonlító Batthyány-Hunyady Díjban. Két hét múlva, Atheneum és a Hármas Korona-nyerő Saldenzar mögött harmadik lett a Millenniumi Díjban. Magabiztosan győzött az Imperiál Díjban és a Budapesti Díjban, így az akkor induló pontversenyben az „Év Lova” címet is kiérdemelte. A következő évben folytatta diadalmenetét és majdnem a teljes szezont lehozta veretlenül Varga Zoltánnal. A Káposztásmegyeri Díj megnyerése után címet védett a Batthyány-Hunyady Díjban és az Imperiál Díjban is, korábbi legyőzőjének visszavágva elhódította a Millenniumi Díjat, valamint tönkreverte a mezőnyt a Buccaneer Díjban. Diadalmenetét két pozsonyi sikerrel fűszerezte, és első duplázóként, újra az „Év Lova” lett. Később többször megfordult Olaszországban és a kor elsőszámú sztárja, Overdose árnyékában a nemeztközi sajtó érdeklődését is felkeltette. Kivételes pályafutását 2010-ben egy sérülés miatt volt kénytelen idő előtt befejezni. Itthon 22 futásából 16 győzelemmel és 2 harmadik helyezéssel, királyként vonult nyugdíjba. A Kincsem Parkban három távon is pályarekordot állított fel, melyek közül az 1800 méteres gyepen futott 1:47,6-os csúcsa, máig is él.

Apaménként a Telivér Farmnál fedezett, számos utódja közül My Luck nőtte ki magát hasonló klasszissá. A pej mén megnyerte a háromévesek két nagyversenyét, a Nemezti Díjat és a Magyar St. Legert, valamint négyévesen, apjához hasonlóan megszerezte a Batthyány-Hunyady Díj, a Buccanneer Díj és az Imperiál Díj trófeáját is. Az utóbbi években a klasszis Marlon őrizte hűen emlékét, a kitűnő sprinter dobogón állt a Tattersalls-Overdose Díjban és a Kállai Pál Emlékversenyben, kétszer győzött a Kerteskői Díjban, de a Tour To Paris Díjat és a Báró Wesselényi Miklós Emlékversenyt is bezsebelte.

Óriási rajongó tábora és a lóversenyt szerető közösség is búcsúzik egy olyan kivételes lótól, aki örökre beírta magát a magyar lóverseny történelemkönyvébe.

Isten veled, Rocky!

SHARE THIS