Ötévesek Nagydíja
Balogh Bernadett – Enjoy, Eternity Bar: Ebben a kiemelt versenyben igen kis mezőny jött össze. Enjoy-tól évjárata legjobbjaként győzelmet várunk. Eternity Bar minden futása alkalmával nagyon jól teljesít, így jó futást várunk tőle is.
Goran Zolnaji – El Diablo: Mióta a tréningemben van mindkét versenyében remekül mozgott, elégedett voltam a szereplésével. Tréningjeiben továbbra is jól mozgott, így most is bízom a jó szereplésében, amely szerintem elég lehet egy dobogós helyezéshez.
Hajnal Tibor – Eastwood: Véleményem szerint a győzelem tekintetében a két favorit, Enjoy és Eternity Bar csatájára van kilátás, azonban a jobb helyezésekért minden további induló ló harcban lehet majd, így többek közt mi is. A 3000 méter számunkra újdonságnak számít, de szerintem Eastwood állni fogja a távot, amely egy jobb pénzdíjas helyezést jelenthet.
Kolozsi László – Ékszer K: A 2021-es Yearling árverésen került új tulajdonba, így kedvező indulási joggal rendelkezik ebben a versenyben is. Az esélytelenek nyugalmával indulunk.
Kanca Díj
Búrány Adrián – Freya T Boko: Eddigi versenypályafutása legjobb teljesítményét nyújtva nyerte meg a 111. Magyar Ügetőderby-t. A futam utáni napokban a fáradtság minimális jelei sem mutatkoztak rajta, így egy laza hetet követően folytatta az elmúlt hónapokban megszokott intenzív tréningjeit. Hajtójával jól ismerik egymást, remek párost alkotnak, így reményeink szerint tovább haladunk a megkezdett úton és kancánk rövidebb távon is bizonyítja kivételes képességét.
Juhász Balázs – Fendi: A 111.Magyar Ügetőderby-ben sajnos megint gyengébb arcát mutatta, remélem ezúttal egy jobb futása fog következni. Utolsó startja óta egy rövid pihenőt kapott, amelyet jó munkák követtek.
Aleksandar Dimitrijevic – Felhők felett: Szerencsére a Derby-ben nyújtott kimagasló teljesítménye nem hagyott nyomot rajta, ugyan olyan jó kedvvel folytatta a munkát az elmúlt hetekben. Véleményem szerint még kissé jobb formában is van, mint július elején volt, így, ha Freya T Boko mögött ezüstérmet tudunk szerezni, tökéletesen elégedettek leszünk a futásával.
Goran Zolnaji – Fiona TIM: Idomítottam július 5-én remek teljesítményt nyújtott élete legnagyobb versenyében. Ezt követően sajnos egy kisebb betegség hátráltatta a felkészülését, amely miatt ki is hagyott egy rövidebb időszakot. Emiatt nincs tökéletes formában, de a kis mezőny révén bízom a jó szereplésében.
Várhidi Róbert – Fondorlat: Versenyei alkalmával egyre jobban és biztosabban üget, amelyeket a tréningek során is folyamatosan igazol. Az előzetes tervek alapján nem ez a futam volt neki betervezve, de a nem túl népes mezőnyben megpróbálunk tisztességesen helytállni.