A 2025-ös szezon amatőrlovas championja, Dickinson Judit vasárnap újra nyeregbe száll, ezúttal az olaszországi Pisában, ahol a Fegentri sorozat idei utolsó fordulóját rendezik – a tét ezúttal az ezüstérem. A casablancai futam nem hozta meg a várt eredményt számára, ám így is sikerült magabiztosan megőriznie az összetett második helyet a ponttáblán. A csata azonban még nem ért véget: Judit 6 ponttal előzi meg Emelie Gustavssont. A svéd lovashölgynek még van statisztikai esélye a dobogó második fokára, így az ezüstérem sorsa az utolsó futamon dől el.
A pontozási rendszer alapján akár egyetlen helyezés is megfordíthatja az állást:
1. hely – 10 pont
2. hely – 7 pont
3. hely – 5 pont
4. hely – 3 pont
5. hely – 2 pont
6. helytől hátrafelé – 1 pont

Judit társa a francia tenyésztésű Le Bagarre (FR) lesz Olaszországban. A 2020-as születésű – azaz idén öt éves – tapasztalt telivérnek származása alapján a sebesség és az állóképesség egyaránt a vérében van. Apja a Galileo (IRE) leszármazott Dawn Approach (IRE), míg anyja a Danzig (USA) vonalú black type kanca, Lady Penko (ITY). Le Bagarre eddig 27 versenyen állt starthoz, mérlege 6 győzelem, 4 dobogós helyezés. Össznyereménye közel 28.000 euró. Legutóbb november 16-án állt starthoz: egy 1900 méteres hendikepben Malune Gabriele 59,5 kilogrammos kimázsált teherrel vezette győzelemre a heréltet. A sárgának idén jó szezonja volt: három versenyt nyert 2000-, 1750-és 1900 méteren. A hétvégi futamban Judit 70,5 kg-os súlyra mázsál – ami ugyan elsőre soknak tűnhet, de a ló márciusban 73 kilogrammos súllyal is tudott nyerni, így a nagy teher nem jelent számára újdonságot.
A legnagyobb ellenfél, Emelie Gustavsson társa a négyéves Manning (IRE) lesz. A pej 37-szer futott, ebből 4 alkalommal ért át elsőként a startvonalon és 16 esetben csípett meg ezüst-vagy bronzérmes helyet, össznyereménye ~51.000 euró. A december 7-i versenyben 64 kg-os súly szerepel a neve mellett. Legutóbbi megmérettetését második hellyel abszolválta, így erős ellenfélnek számít. Érdemes megjegyezni, hogy Le Bagarre (FR) novemberben 3,5 kg-os pönalitás mellett is előrébb végzett (nyert), mint ellenfele, Manning (IRE). Ennek fényében a jelenlegi, 6,5 kg-os különbség ellenére is minden okunk megvan arra, hogy a verseny (számunkra) pozitív kimenetelére „tegyük tétjeinket”!
A futam összdíjazása 8000 euró, a startpisztoly pedig 14:05-kor dördül el Pisában. A magyar lósport szurkolótábora tehát ismét izgulhat Juditért, hiszen, ha helyezést szerez, megtartja a dobogó második fokát és ezzel a legeredményesebb magyar lovassá válna a Fegentri történetében.

„CASABLANCA MÁR A MÚLTÉ. IZGATOTTAN VÁROM A PISAI VERSENYT!”
– Rövid interjú Dickinson Judittal –
Milyen érzésekkel készülsz az idei utolsó Fegentri-futamra?
„Nagyon boldogan várom már, egy régi vágyam, hogy Pisában, San Rossore pályán lovagoljak. Olaszország amúgy is közel áll a szívemhez, második otthonomnak tekintem. 15 évet éltem itt, itt alapítottunk családot a férjemmel!”
A casablancai verseny nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna. Tudtad tartani a motivációt?
„Casablanca már a múlté. Izgatottan várom a Pisai versenyt!”
Mit vársz Le Bagarre-tól vasárnap?
„Számomra egész jól alakult a sorsolás, Le Bagarre-nak idén már volt jó pár sikeres futása, a táv is kedvez neki és a pályát igencsak ismeri, sokszor futott itt.”
Mit jelentene számodra az ezüstérem az összetettben?
„Nagyon sokat jelentene, büszke lennék erre a végkimenetelre. Úgy érzem, hogy a lehetőségeimből, amit csak lehetett, kihoztam, a többi tényező már nem rajtam múlt. Ha a szezon elején valaki azt mondja, hogy a második helyen végzek, azonnal elfogadom az ajánlatot! A német lány jó lovas, megérdemelten lett bajnok, gratulálok neki!”
Vasárnap 14:05-kor kiderül, hogy Juditnak sikerül-e megőrizni a második helyet a nemzetközi amatőrlovas ranglistán. Szurkoljunk együtt a magyar amatőrlovas championnak!
Dr. Kis Judit