A Newmarket-i klasszikus hétvége második felvonása a hároméves kancák versenyével folytatódott. Az előzetes esélylatolgatás alapján a 1000 Guineas Stakes 19 indulós mezőnye izgalmas, nyílt versenyt ígért. Ez a kiegyensúlyozottság már a futam előtt azt sugallta, hogy az idei évjáratban egyelőre nincs olyan domináns ló, mint korábban Minding (IRE), Love (IRE) vagy Cachet (IRE) volt saját generációjában. A 2026-os kiírásban kiemelt figyelem irányult Aidan O’Brien idomítottjára, Precise-ra (IRE), a végjátékban azonban az ír tréner „másodvonalas”, (úgyenvezett second string) indulója, a No Nay Never (USA) apaságú True Love (IRE) szállította a nap sikerét.
A Wayne Lordan által lovagolt pej már kétévesen is kivételes sprintformát mutatott, hiszen 2025-ben Group 1-es győzelmet szerzett a hat furlongos (~1200 m) Cheveley Park Stakes-ben (Gr.1), ugyanakkor a fogadók fenntartásokkal kezelték, hogy a mérföldes távot is állja-e majd a kanca.

A futam során True Love (IRE) a near side-on (a tribünhöz közeli részen), Venetian Lace (IRE) mögött helyezkedett, végig jó pozícióban, várásra lovagolva. A verseny középső szakaszában Lordan rendkívül türelmesen helyezkedett, nem engedte, hogy lova túl korán indítson támadást. Az utolsó két furlongon fokozatosan kúsztak fel az élre, majd a cél előtt kétszáz méterrel átvették a vezetést, végig kontroll alatt tartva a mezőnyt. A kanca a végjátékban kissé jobbra sodródott, de előnye mindvégig egyértelmű maradt: magabiztos stílusban, másfél hosszal utasította maga mögé az outsidernek számító Evolutionist (IRE) és Shane Foley duóját, míg a dobogó alsó foka a szintén outsider Venetian Lace-nek (IRE) és lovasának, Jason Hart-nak jutott. A favorit, Precise (IRE) momentum nélkül maradt, a mezőny második felében galoppozott át a célon.
Wayne Lordan harmadik 1000 Guineas trófeáját vihette haza a 2017-es (Winter (IRE)) és a 2019-es (Hermosa (IRE)) elsőségét követően, míg O’Brien nyolcadik 1000 Guineas-sikerét söpörte be. Ezzel az ír zseni már csak egyetlen diadalra van a 1000 Guineas örökranglista-csúcsától, amelyet jelenleg Robert Robson tart kilenc győzelemmel (1818 és 1827 között).

Külön érdekesség, hogy hasonlóan Mother Earth (IRE) 2021-es esetéhez, True Love (IRE) sem volt az istállózsoké (Ryan Moore) választása. Győzelme kisebb meglepetésként hatott, ugyanakkor az 5-1-es oddsszal adott kanca teljesítménye alapján egyértelműen rászolgált a bajnoki címre.
A hároméves sikere azért is figyelemre méltó, mert egy sprinter típusú, gyors kétévesből sikerült klasszikus mérföldes kancát faragnia a ballydoyle-i különítménynek. A verseny végén mutatott akciója alapján az Irish 1000 Guineas és a Royal Ascot-i Coronation Stakes is megfelelő folytatásnak tűnhet számára. Aidan O’Brien a futam után az ITV Racingnek elmondta, hogy különösen elégedett a kanca mentális és fizikai fejlődésével:
„Masszív, erős felépítésű kanca, hatalmas klasszisa van és kiváló az agya – ennél a versenynél nagyon fontos, hogy a lovak tényleg bírják a mérföldes távot. Wayne rendkívül türelmesen, higgadtan lovagolta őt.”
A Rowley Mile híres arról, hogy a pályán ritkán lehet „elbújni”. A hosszú egyenes, a hullámzó talaj és a befutó előtti „dip” miatt a telivérek egyensúlya, állóképessége és mentális érettsége egyaránt próbára kerülnak.
O’Brien erre is utalt a futamot követően:
„Ez a pálya könyörtelen. Nincs hová elbújni rajta.”
A mezőnyből pozitív benyomást tett még az ötödik helyen végző, finishben erősen zárkózó, Charlie Appleby által trenírozott Abashiri (GB) is, aki annak ellenére, hogy élete második startjára ilyen nagy kihívást kapott, komoly fejlődéssel jelentkezett. A Frankel (GB) apából és 2000 méteren nyerő Dubawi-kancából származó háromévest a szakértők az Epsom Oaks kiemelkedő esélyeseként kezelik.
A tavaszi klasszikus-szezon a newmarket-i hétvégével teljes fordulatszámra kapcsolt: a következő állomások – az Irish Guineas, az Oaks és az Epsom Derby – a szezon igazi erőviszonyairól adnak még tisztább képet.
Dr. Kis Judit
Képek forrásai:
- kép: https://www.facebook.com/photo/?fbid=1010314224679258&set=pcb.1010315914679089
- kép: https://www.facebook.com/photo/?fbid=1010314378012576&set=pcb.1010315914679089