A 104. Magyar Derby délutánja egy kitűnő futammal veszi kezdetét. A 3200 méteres Nyári Gátverseny mezőnye parádés, régen látott színvonalú összecsapásra számítunk. Az igen erős cseh, valamint szlovák tréningben álló riválisok komolyan megnehezíthetik a hazai telivérek dolgát.
Diplomata pm (Egerton-Duena)
2010-ben született a Barabás János által tenyésztett angol telivér, aki az elmúlt 60 év legsikeresebb magyar trenírozású ugrólovává vált. Síkon elért eredményei közül a háromévesen, a Köztársasági Díjban elért második, míg a St. Legerben szerzett negyedik helyezése emelhető ki.
Székely Károly idomár jól ismerte fel a Diplomatában rejlő lehetőséget és a szakágváltás szükségességét, így 2015-től már gátversenyekben indult. Valósággal berobbant a péntek esti ugró futamokon és egyik pillanatról a másikra, igazi sztárrá vált. Idehaza verhetetlennek bizonyult, tizenkét gátversenyt abszolvált, majd nemzetközi szinten is letette a névjegyét Bakos Gáborral. Négy Group I-es futamon vett részt, kétszer lett második, egy harmadik és egy hetedik helyezés mellett. Kétszer nyert Pozsonyban a rangos Prútenky šampiónovban, ahova korábban magyar ló még csak be sem jutott. A világhírű és nagy múltú Pardubice pályáján is dobogón végzett, nyakhosszal kapott csak ki klasszis ellenfelétől, a verseny jelentőségét pedig jól jelzi, hogy Angliából érkeztek vendégek a díjátadásra. Mindezek mellett Milánóban és Merano-ban is helyt állt.
Diplomata kiemelkedő küllemmel, komoly munkakészséggel és nagy szívvel rendelkezett, de egy sérülés miatt nem folytathatta virágzó pályafutását. Hat sikeres versenyszezon után, dr. Jármy Miklós istállójában, fedezőménként teljesítette be karrierjét. Juhász Gábor lovának nevét évek óta a Derby-napi gátverseny viseli, ezzel is méltó emléket állítva a klasszisnak.