Őrült nagy papírforma borulást hozott a New Jersey-beli Monmouth Parkban, július 18-án megrendezett, mindössze 7 indulós Haskell Stakes, hiszen a mezőnyben starthoz állt az idei Hármas Korona második futamának, a Preakness-nek a nyerője, Napoleon Solo (Paco Lopez) is. Már-már győztesnek is tűnt a versenyt szinte végig uraló favorit, mikor megérkezett Baby Vino (Jorge Vargas), a Vino Rosso apaságú hároméves mén, és átrohant a kedvencen. A 3. helyet Iron Honor (Flavien Prat) tudta megszerezni.
A nyerő így jogot szerzett a 7 millió dollár összdíjazású Breeders’ Cup Classic-ra, és valószínűleg favorittá érett a közelgő Travers Stakes-re. Mindez igen szép példája annak, hogy a lóversenyen a sanszok pillanatokon belül megváltozhatnak, hiszen Baby Vino a start előtt 28-1-es szorzóval állt, most meg már, ugye, a legjobban fogadott lovak közé fog tartozni.
A versenynaphoz hozzá kell tenni, hogy a kanadai erdőtüzekből eredő hatalmas füst nagyon komoly légszennyezettségi mutatót eredményezett, ráadásul előzetesen jelentős viharokat is jósoltak. Utóbbiból szerencsére nem lett semmi, így nagyon sok néző tekinthette meg a meglepetést hozó futamot.
-kömi-
fotó: BloodHorse