Nagy visszatérők és komoly kihívók az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj nevezési listáján

A Kincsem Díj napjának egyik kiemelt versenye, az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj (Gd-2) idén is komoly nemzetközi mezőnyt vonz a Kincsem Parkba. A szeptember 6-án, vasárnap megrendezésre kerülő, 1600 méteres, gyepes verseny hároméves és idősebb telivérek számára kínál megmérettetési lehetőséget, az összdíjazás 8 millió forint.

A külföldi indulókat felvonultató nevezési lista külön érdekessége, hogy több olyan ló is szerepel rajta, amelynek neve az elmúlt években többször felbukkant már a hazai turfban is. A tavalyi győztes Star Rock (FR) címvédőként térhet vissza, míg a mögötte mindössze rövid fejhosszal végző Aphelie Light (FR) ezúttal visszavághat ellenfelének. A parádés mezőnyben találunk friss ascoti győztest, feltörekvő háromévest és korábbi Imperiál Díj-nyertest is.

 

Tex (FR) – friss ascoti formával érkezhet

Az egyik angol nevező az ötéves Tex (FR), akit George Baker készít fel a budapesti megmérettetésre. A Dark Angel (IRE) apaságú herélt 14 futásából egy győzelmet jegyez. Egyetlen elsőségét ráadásul egészen frissen, idén július 24-én szerezte Ascotban, ahol az 1400 méteres Chapel Down Handicapben, Pat Cosgrave-vel a nyergében bizonyult a legjobbnak.

A szürke további hat alkalommal végzett dobogón, helyezéseit 1400 és 1700 méter között szerezte. Általában pénzdíjas helyeken szerepel, az 1600 méteres táv kedvező lehet számára. Legjobb RPR-értékelése 78.

Származása: Dark Angel (IRE) – Sudu Queen (GER).

1. kép: Tex (FR). Forrás:instagram/georgebakerracing
1. kép: Tex (FR). Forrás:instagram/georgebakerracing

 

Star Rock (FR) – címvédőként térhet vissza

A Václav Luka istállójából érkező sárga herélt tavaly fejhosszal zsebelte be az Imperiál Díj trófeáját, méghozzá a lovasdinasztia trónörökösével, Matyas Lukával a nyergében. Idén tehát címvédőként érkezhet Budapestre.

Star Rock (FR) pályafutása során 24 alkalommal állt starthoz, és kétszer került ki győztesen az összecsapásokból. Mindkét sikerét mérföldön aratta, ami a szeptemberi verseny szempontjából kifejezetten biztató előjel. A 2026-os szezonban ugyanakkor elkerülték a nagyobb sikerek: négy idei futásából kétszer csípett meg pénzdíjas helyet, amely egy hatodik és egy hetedik helyezést jelentett.

A címvédésért induló telivér képességeit azonban így sem érdemes alábecsülni. Legjobb RPR-értékelése 99, ami alapján a mezőny egyik legjobb képességszámával rendelkező telivére.

Származása: Anodin (IRE) – Rock Harmonie (FR).

2. kép: Star Rock (FR). Forrás: Kincsem Park archívum.
2. kép: Star Rock (FR). Forrás: Kincsem Park archívum.

 

Tornado (SRB) – tavaly már kétszer bizonyított Budapesten

A jelenleg négyéves mén 2025-ben kétszer is megfordult nálunk: előbb az 1400 méteres Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben lett ezüstérmes Vieil Argent (GER) mögött, majd a Nemzeti Díjban csípte meg a dobogó alsó fokát Milos Milojeviccel a nyeregben, ekkor még Ivan Tanaskovic műhelyéből készülve.

Mérlege 11 futásból három győzelem, sikereit 1600 és 1700 méter között aratta, így az Imperiál Díj mérföldes távja kifejezetten kedvező lehet számára. A júniusi, 1700 méteres győzelmét már új tréningből szerezte, Peter Hodáň irányítása alatt – a ringben Jozef Chodúr idomár örülhetett. A szlovák hendikepperek eddigi legmagasabb képességszáma 75,5.

Származása: Black Monk (IRE) – Torina Peron (SRB).

3. kép: Tornado (SRB) belül a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben. Forrás: facebook.com/BNDK.photo
3. kép: Tornado (SRB) belül a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben. Forrás: facebook.com/BNDK.photo

 

Manatan (FR) – korábbi győztesként trónbitorlásra készül

A hatéves Manatan (FR) számára nem ismeretlen az Imperiál Díj-elsőség. A Zuzana Kubovičová trénerasszony istállóját erősítő herélt nyerte a 2024-es kiírást, tavaly pedig a dobogó alsó fokára állhatott fel. Ezek alapján jogos az istállóbizalom, a csapat idén ismét megkísérli a bajnoki cím elhódítását.

A hatéves pályafutása során 25 alkalommal állt starthoz, kétszer gyűjtött kékszalagot, emellett 16 esetben végzett pénzdíjas helyen. Idén a Millenniumi Díjban lemaradt, Martin Srneccel a fedélzeten hetedik helyen galoppoztak át a célvonalon. Ezt követően júliusban és augusztusban is pénzdíjas helyezéssel jelentkezett be a rutinos telivér. A szlovák szakemberek szerint legjobb képességszáma a 78,5.

Származása: Manatee (GB) – Anayasa (FR).

4. kép: Manatan (FR). Forrás: facebook.com/BNDK.photo
4. kép: Manatan (FR). Forrás: facebook.com/BNDK.photo

 

Dark Attack (FR) – a szárnyait próbálgató fiatal titán

A mezőny legfiatalabb indulói között találjuk a mindössze hároméves Dark Attackot (FR). A Counterattack (AUS) apaságú pej eddig nyolc alkalommal állt starthoz, ebből háromszor győztesen tért vissza az összecsapásokból – ráadásul valamennyi elsőségét idomár-lovasával, Jaroslav Línekkel szerezte.

Győzelmei 1400 és 1700 méter között születtek, további négy alkalommal pedig helyezettként zárt, vagyis mindössze egyszer fordult elő pályafutása során, hogy pénzdíj nélkül tért volna haza. A szép pej idei szezonja során folyamatos fejlődést mutat. Utolsó startjára, egy 1600 méteres versenyben elért negyedik helyére kapta eddigi legmagasabb, 77,5-ös képességszámát.

Beállítása és formája alapján a mérföldes táv kedvezhet neki, folyamatos javulása pedig további, eddig kiaknázatlan erőtartalékokat jelezhet. Ha fejlődési íve továbbra is töretlen marad, könnyen lehet, hogy a hároméves borsot tör a rutinosabb riválisok orra alá.

Származása: Counterattack (AUS) – Whishawizz (IRE).

5. kép: Dark Attack (FR). Forrás: zavodisko.sk
5. kép: Dark Attack (FR). Forrás: zavodisko.sk

 

Aphelie Light (FR) – vendettára készülhet

A tavalyi nagyversenyek egyik legemlékezetesebb szereplője Aphelie Light (FR) volt. Jaroslav Línek „rakétája” mindössze egy rövid fejhosszal csúszott le Star Rock (FR) mögött a 2025-ös Imperiál Díj trófeájáról, így idén kiélezett csatára és izgalmas visszavágóra számíthatunk régi-új ellenfelével.

A City Light (FR) apaságú, idén ötévesre forduló sötétpej 17 futásából hatszor tért vissza győztesként, 1400 és 2000 méter között gyűjtve a kupákat. Az elnyűhetetlen kanca 2026-ban sem maradt győzelem nélkül: idomár-lovasával, Jaroslav Línekkel megnyerte a Buccaneer – Agrárminisztérium Díját, így úgy tűnik, Budapest szerencsét hoz a párosnak.

Utoljára a pozsonyi Derby napján lépett gyepre, ahol Petra Zedkovával a hatodik helyen végzett.

Kedvenc lovasával mindig érdemes számolni vele, különösen egy olyan versenyben, amelyben már bizonyította, hogy elszántan tud küzdeni a győzelemért. Legjobb képességszáma a szlovák hendikepperek szerint 77.

Származása: City Light (FR) – Aphelie (GB).

6. kép: Aphelie Light (FR). Forrás: facebook.com/BNDK.photo
6. kép: Aphelie Light (FR). Forrás: facebook.com/BNDK.photo

 

Voilá Christine (IRE) – a lengyel különítmény fiatal reménysége

A mindössze hároméves Voilá Christine (IRE) a lengyel Oliwia Szarlat körletéből érkezhet Budapestre. A kanca eddig négy alkalommal futott Varsóban, ebből egy versenyt megnyert, háromszor pedig pénzes pozíció jutott neki.

Győzelmét mérföldön aratta, további helyezéseit pedig 1300 és 1800 méter között szerezte állandó lovasával, Anton Turgaevvel. A Hyde Park Stud tenyésztettjének komoly kihívást jelenthet, hogy idei szezonjában mindössze egyszer állt starthoz: májusban negyedik hellyel gazdagodott.  A fiatal pej így kevés idei versenytapasztalattal érkezhet a mezőnybe, ugyanakkor korábbi eredményei alapján a 1600 méteres táv nem idegen számára.

Származása: Far Above (IRE) – Nathalie (GB).

7. kép: Viola Christine (IRE). Forrás: facebook.com/szarlatandnowakhorseracing
7. kép: Viola Christine (IRE). Forrás: facebook.com/szarlatandnowakhorseracing

 

Crown Board (IRE) – papíron a legjobb

A nevezési lista talán legkiemelkedőbb külföldi neve Crown Board (IRE), aki Jane Chapple-Hyam newmarketi istállójának színeiben vághat neki a budapesti megmérettetésnek.

A hatéves herélt 16 futásából négyet nyert meg, elsőségeit 1400 és 1700 méter között jegyzik. A legfontosabb adat azonban kétségkívül a neve mellett szereplő 109-es RPR-értékelés, amellyel jelenleg a mezőny legmagasabban jegyzett indulója. Ezt a számot ráadásul legutóbbi futásával érdemelte ki: Ascotban brillírozott, amikor Frida Valle Skarral megnyerték az 1600 méteres Dubai Duty Free Shergar Cup Mile-t.

A friss győzelem és a kiemelkedő RPR alapján a Ballylinch Stud által tenyésztett heréltet mindenképpen a favoritok között érdemes számon tartani: 1600 méteres távon már bizonyított, a budapesti gyep azonban még ismeretlen számára.

Származása: Lope De Vega (IRE) – Against Rules (FR).

8. kép: Crown Board (IRE). Forrás: sportinglife.com
8. kép: Crown Board (IRE). Forrás: sportinglife.com

 

Címvédő, korábbi győztesek és friss ascoti forma

Az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj külföldi nevezési listája alapján már most izgalmas verseny körvonalazódik. A tavalyi győztes Star Rock (FR) címvédésre készülhet, miközben a mögötte mindössze rövid fejhosszal lemaradó Aphelie Light (FR) megérdemelt visszavágójára vár. A korábbi győztes Manatan (FR) szintén visszatér, miközben a mezőnyben ott találjuk a folyamatosan fejlődő hároméves Dark Attackot (FR) és a friss ascoti sikerekkel érkező Crown Boardot (IRE) is.

Az 1600 méteres táv több nevező számára kifejezetten kedvezőnek tűnik: Star Rock (FR), Tornado (SRB), Dark Attack (FR), Aphelie Light (FR) és Crown Board (IRE) egyaránt bizonyított már mérföldes távokon. Crown Board (IRE) kiemelkedő, 109-es RPR-je ugyanakkor papíron komoly előnyt jelent, miközben a hazai pálya, a megszokott környezet és a korábbi budapesti eredmények több rivális számára is fontos fegyvert jelenthetnek.

A szeptember 6-i verseny így nemcsak a Kincsem Díj napjának egyik kiemelt futama lehet, hanem valódi visszavágókat és izgalmas nemzetközi összecsapást is tartogathat. A kérdés már csak az, hogy Star Rock (FR) képes lesz-e megvédeni tavaly megszerzett koronáját, vagy valamelyik kihívó trónfosztással írja át az Imperiál Díj történetét.

Dr. Kis Judit

 

Képek forrásai:

  1. kép: https://www.instagram.com/george_baker_racing/
  2. kép: Kincsem Park archív
  3. kép: https://www.facebook.com/photo/?fbid=642462831885229&set=a.642473641884148
  4. kép: https://www.facebook.com/photo/?fbid=488441060620741&set=a.488443060620541
  5. kép: http://web.zavodisko.sk/en/horses-pferde.html?kun=dark+attack&typ_dostihu=1&submit=H%C4%BEada%C5%A5
  6. kép: https://www.facebook.com/photo/?fbid=996670966464412&set=pcb.996683313129844
  7. kép: https://www.facebook.com/photo?fbid=122168745152917164&set=pcb.122168745734917164
  8. kép: https://www.sportinglife.com/images/news/945×532/ec02951b-ca46-40af-8ccf-9e3fe2970df3.jpg

SHARE THIS