/ by /   E-Turf Magazin, Érdekességek, Friss hírek / 0 comments

Mickaël Barzalona – másodszor

A francia zsoké immár másodjára hódította el az Aranyostort, a Cravache d’Ort, azaz a speciális időszakra kiírt, úgymond „rendhagyó” championátust. Az avignoni születésű, 35 éves zsoké öt évvel első sikerét követően immár másodszor végzett a franciák éves győzelmi rangsorának élén. A bajnokság idei kiírása nemcsak a megszerzett győzelmek száma, hanem a kimagasló eredmények miatt is emlékezetes marad majd számára minden bizonnyal.

A championátus időszaka március 1-től október 31-ig tart, és az időszakban Franciaországban aratott győzelmek alapján hirdetnek bajnokot.

Barzalona 2026-ban ez idő alatt összesen 176 győzelmet aratott a gall hippodromokban, emellett 392 alkalommal végzett a 2. és 3. helyen. A 719 lovaglásból elért győzelmi arány különösen figyelemre méltó: minden 4. versenyét megnyerte, és a futamok közel 80 százalékában az első három között végzett. Igaz, izzadnia kellett a sikerért, hiszen az olasz származású zsoké, Cristian Demuro mindössze egyetlen győzelemmel szorult mögé a 2. helyre!

Az idei esztendő azonban a kiemelt versenyek szempontjából is rendkívüli volt Barzalona számára. Összesen 9 Group 1-es győzelmet szerzett, ami új rekordot jelent számára. Ezek voltak a kiemelt sikerei idén: a Prix Ganay (Daryz), a Poule d’Essai des Poulains (Rayif), a Prix d’Ispahan (Calandagan), a Prix Maurice de Gheest (Samangan), a Grand Prix de Saint-Cloud (Calandagan), a Prix Jacques Le Marois (Sahlan), a Prix du Moulin de Longchamp (Erdenali), a Prix de Royallieu (Fairy Glen) és a korona, azaz a Qatar Prix de l’Arc de Triomphe (Daryz) megnyerése.

Különösen emlékezetes az Arc de Triomphe-ban aratott győzelme. Barzalona Daryz nyergében egymást követő második évben nyerte meg a világ egyik legrangosabb futamát. A kettős siker ritka teljesítmény, amely komoly fókuszba helyezte a lovat és lovasát egyaránt. A szezon másik meghatározó lova számára Calandagan volt, akivel szintén több jelentős eredményt ért el.

A sikerben fontos szerepet játszott az Aga Khan-istállóval és Francis-Henri Graffard trénerrel kialakított folyamatos együttműködése. Barzalona a top istálló első számú franciaországi zsokéjaként képviselte a zöld-piros színeket.

A 2026-os Aranyostor nem egyszerűen egy újabb trófea a zsoké pályafutásában. A 2021-es első győzelem, majd a három egymást követő „ezüstostoros” esztendő (2022–2024) és a 2025-ös bronz után Barzalona ismét a csúcsra ért.

A dobogósok idei sorrendje:

Mickael Barzalona 176

Cristian Demuro 175

Marvin Grandin 136

 

-kömi-

SHARE THIS