A november 8-i versenynap a nyeretlen kétévesekkel indult, Girly Pop (Gönczi Rebeka) szerezte meg pályafutása első győzelmét. Az Id. Hála József „Bozsó” Emlékverseny Hendikepben Vitathatatlan (Sándor Péter) folytatta remek sorozatát.

A Kerekes Gábor Emlékverseny – Magyar Kétévesek Nagydíjában egyetlen újonc volt, Simply The Best lánya, Szivárvány (Jaroslav Línek), aki debütáló versenyében könnyedén haza is ért. Kovács Sándor idomárnak minden oka megvolt az ünneplésre a futamot követően, hiszen az első három helyezett ló, azaz Szivárvány, Mr Big (Bakos Gábor) és Caligari (Koricsánszky Virág) is nála készül.

A Rozsnyói Fivérek Emlékverseny Hendikepben Magic Mikey (Jaroslav Línek) nyert.

A Kétévesek Kritériuma szlovák sikert hozott, Batumi (Martin Laube) eddig Pozsonyban remekelt, ezúttal a Kincsem Park gyepén hozta a formáját. A második helyet Ghaia Noor (Alberto Sanna), a harmadik helyet Prinz Karneval (Cristian Gnesi) szerezte meg.

A Benson Vilmos Emlékverseny – Nemzetközi Lovasutánpótlás Hendikepben American Beauty (Török Anna am.) ért elsőként célba.

A klasszis lovakat felsorakoztató Farkas Ferenc Emlékverseny – Lovaregyleti Díjban Gasparini (Jirí Palík) megmutatta, hogy miért is a csehek egyik legjobbja. Az egyenesre fordulva már mindegyik lovat lovagolták, azonban a hétéves Gasparini kézből galoppozva tartotta velük a tempót, a célhoz közeledve sem tudták érdemben megközelíteni a 2024-es Kincsem Díj nyerőt. Másodikként az idei Szlovák Derby-győztes Alma De Fuego (Alberto Sanna), harmadikként a már szerb tréningből futó Angel From Above (Milan Konkolj) ért célba.

A nap nyolcadik futamában, az 1900 méterre kiírt Agreement Hendikepben az utolsó lépéseken dőlt el a nyerő kiléte, Super Strada (Ribárszki Sára am.) tudott duplázni. A Kerteskői Díjban Timimoun (Gönczi Rebeka) több helyezés után aratott diadalt.
November 14-én az ügetők várnak a Kincsem Parkban!
Fotó: Benedek Attila