Disney-land

A napi főfutam hiányában a jó lovakat felsorakoztató Új-Mexikó Hendikep volt a szombati ügető legerősebb futama. Az előzetesen jó esélynek tartott Tennessee Effe lejelentésével nyolc fősre apadt a mezőny, mely kissé kaotikus starttal vágott neki az 1800 méteres távnak. Egy körrel a vége előtt már együtt látszott az öt favorit, akik közül Salome’ Bar a hajrához érve ugrott. Ekkor még Dabano As és Rocket Boy párosa látszott az élen, a befutóban azonban Disney HR (Farkas György) begyújtotta a rakétákat és a látottnál jóval könnyebb győzelmet aratott. Juhász Balázs idomítottja már elsőre is erős volt, várhatóan hasonlóan eredményes szezon előtt áll, mint amit tavaly produkált.

Az aktuális Amatőrverseny talán a délután legszebb finisét és egy újabb Pekker György sikert hozott. A Laura istálló tulajdonosa múlt heti győzelmét követően, hasonló taktikával versenyezve, a befutóban talált magának utat és ért haza a remek esélyt képviselő King’s Call társaként. A két helyezésen a lassan “örökös második” címre pályázó Unigena Sun valamint Villeneuve osztozott.

Pazar formával jelentkezett téli pihenőjét követően Valentino (Varga Sándor), az ötéves herélt 16,2-ben, könnyedén verte ellenfeleit az Ossia Díjban. A program elején Zárkózz! (Tänczer Tamás) aratott meglepő győzelmet a nyeretlenek között, ehhez komolyabb javulásra volt szüksége a jól mozgó Zadar M ellenében. A taktikai versenyt hozó Janette Hendikepben Kelvin A.T. (Lakatos Csaba) szerezte meg régóta esedékes elsőségét, köszönhetően annak is, hogy a befutóra biztos elsőként forduló Ottey Boss hibázzon az utolsó kétszáz méter kezdetén. A Veres-testvérek házibefutóját hozta az Absalom Díj, miután Wasserfall (Veres Éva) idei második versenyét is behúzta Ajándék (ifj. Veres László) és Vadonc SB előtt. A favoritok játszották a főszerepet a Cyrano Hendikepben, melyet start-célban abszolvált az idén először futó Zaffiri (Nyilasi Bálint), kivédve Sensation meg-megújuló támadásait.

SHARE THIS